A villanyautókat gyártó amerikai Tesla Inc. visszavonta Full Self-Driving (FSD), azaz automata vezetései rendszerének béta szoftverváltozatát, nem egészen egy nappal azt követően, hogy a programot odaadták a kiválasztott felhasználóknak tesztelésre - jelentette a Reuters. A visszahívással egyidejűleg vizsgálja az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (National Highway Traffic Safety Administration, NHTSA) az autógyártó félig autonóm vezetési rendszerét.
Elon Musk vezérigazgató twitterüzenetben tudatta, hogy a 10.3-as verzióról ideiglenesen visszatérnek a 10.2-eshez, hozzátéve, hogy a béta tesztváltozatokat még nem tesztelték minden hardverkonfiguráción és mindenféle forgalmi helyzetben. A cég október 22-én jelentette be, hogy a módosított szoftvert telepítik a Tesla-tulajdonosok egy részénél további tesztre, majd ezt egy nappal kitolták, mielőtt október 24-én visszavonták.
A kevesebb mint 24 óta alatt kiderült, hogy az új szoftver indokolatlan ütközési üzeneteket küld, amit videófelvételek is igazoltak, emellett automatikusan lefékezi az autókat, ha éppen úgy tartja a kedve. Ez utóbbiról a közösségi médiában számoltak be tesztelő autósok. A gyártó nem közölte, mikor szándékozik újrakezdeni a bétatesztet. Az NHTSA augusztusban kezdte meg a Tesla Autopilot systemének, biztonsági ellenőrzését 765 ezer járművön, miután számos Teslákat érintő baleset történt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!