Megközelítőleg 4,2 millió SIM-kártya volt érintett, az összesített adatok alapján 3,4 milliót sikeresen regisztráltak, így nagyjából 800 ezret kellett lekapcsolni a határidő lejártakor, július 1-jén, tehát 81 százalékban sikeres volt az adategyeztetés - mondta a rádiónak.
A szolgáltatók részéről a folyamat fokozott felkészültséget igényelt. A határidőről az előfizetők is tudtak, hiszen a szolgáltatók a jogszabály értelmében többszöri értesítést küldtek, felhívták a figyelmet az adategyeztetésre.
Kapcsolódó
A folyamatban komolyabb fennakadás nem volt, de még értékelik a részleteket. Valamennyi szolgáltató elvégezte az adategyeztetést a megadott határidőre.
Nincs minden veszve azoknál az előfizetőknél sem, akik lecsúsztak a határidőről, akár az egyenleget is visszakaphatják.
Az NMHH hatósági osztályának vezetője hozzátette, információik szerint erre minden szolgáltató nyitott: meghatározott ideig biztosítják, hogy az előfizetők visszakapják a hívószámot és az egyenleget is. Ez azonban csak új szerződés megkötésével lehetséges, tehát be kell menni az ügyfélszolgálatra, ahol el kell végezni az elmaradt adategyeztetést is.
Azt nehéz felmérni, hogy az inaktívvá lett nyolcszázezer előfizetés közül mennyi véletlenül, határidőről való lecsúszás miatt szűnt meg. Hallottak olyat is, kifejezetten hagyták megszűnni, mert nem akarták megtartani a számot.
Az idő dönti el, illetve hányan lesznek, akik megmozdulnak és utólag szerződést kötnek.
A jogszabály szerint a továbbiakban évente, a szerződéskötéstől számított fordulónapokon kell egyeztetni az adatokat, ezért újabb tömeges egyeztetés nem várható.
- mondta.
Az adategyeztetésre azért volt szükség, mert január elsején módosultak az elektronikus hírközlésről szóló törvényben az előrefizetős sim-kártyás mobiltelefon-szerződések szabályai. Ezek szerint egy egyéni előfizetőnek legfeljebb 10, egy üzletinek pedig 50 feltöltőkártyás szerződése lehet egy szolgáltatónál, és egy feltöltős sim-kártya-szerződés csak egy előfizetői hívószámra vonatkozhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!