Egy dán férfit azzal vádolnak Aarhus városában, hogy 4,38 millió dán korona, közel 230 millió forint jogdíjat szerzett meg csalás útján, különböző zenei streaming oldalakon keresztül. A vádak szerint ez az első ilyen jellegű per.
Az ügyészség szerint az 53 éves férfi 689 zeneszám streameléséből húzott hasznot a Spotify, az Apple Music és a YouSee Musik szolgáltatásain keresztül. Azt állítják, hogy az ilyen összegű pénz megtermeléséhez rengeteg alkalommal kell a zeneszámokat lejátszani, így a streamelés nem származhatott valódi felhasználóktól. Így vélhetően jogosulatlan technikákat alkalmaztak. A feltételezett csalás 2013 és 2019 között történhetett.
A csaláson túl a férfit szerzői jog megsértésével is megvádolták, mivel állítólag más művészek alkotásait használta fel, megváltoztatva azok tempóját és hosszát, valamint a saját neve alatt publikálta azokat – számolt be róla a Guardian. A férfi ártatlannak vallotta magát.
A vádlott ügyvédje szerint korábban még nem tárgyaltak hasonló ügyet a bíróságon.
Hozzátette, hogy némileg az eredménytől függően fennállhat a lehetősége annak, hogy a vádlott és az ügyészség is fellebbez az ítélet ellen. Egy ilyen ügy szerinte akár a legfelsőbb bíróságig is eljuthat.
A hírek szerint az ügyészség pénzbüntetés és börtönbüntetés kiszabását, valamint a vádlott jogdíjainak elkobzását indítványozta.
Anna Lidell és Lasse Matthiessen, az Autor, a zeneszerzők, dalszövegírók, szövegírók és producerek legnagyobb dániai szövetségének elnöke és egyik alelnöke szerint ahhoz, hogy jogdíjak útján valaki egymillió korona bevételre tegyen szert, egy zeneszámot 20 milliószor kellene streamelni, és teljes egészében az előadó, a dalszerző és a kiadó tulajdonában kellene lennie, ami hihetetlenül ritka.
Hozzátették, nem tudják biztosan, hogy az elkövető hogy volt erre képes, ugyanakkor remélik, hogy az ügy egyértelmű ítélethez fog vezetni, amely precedensként szolgál és megvédi a dal- és zeneszerzőhöz fűződő jogokat.
Már korábban is feltűnést keltett az ügy
A Danish Rights Alliance először 2018-ban jelentette az ügyet. A vádiratra hivatkozva Ditte Rie Agerskov kommunikációs vezető azt mondta, hogy a bűnözők piaci rést látnak abban, hogy mesterséges lejátszásokat generáljanak, melyek a szerves zenehallgatási mintákat utánozzák, hogy jogdíjra tegyenek szert. Ez azonban sérti a zenei streaming szolgáltatások felhasználói feltételeit.
Hatalmas bírság zúdult az Apple nyakába, így szórakozzon a Spotify-jal
Az Apple közel 500 millió eurós európai uniós bírsággal néz szembe, mivel a szabályozó hatóság vizsgálatot folytatott a zenei streaming-riválisok – köztük a Spotify – elhallgattatása miatt a platformjain.Ha többre kíváncsi--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!