A Mol menedzsmentje arra számít, hogy a társaság finomítói csak 2026 végére lesznek képesek akár 100 százalékban nem-orosz kőolaj feldolgozására, ez egy éves csúszást jelent a korábban kommunikált tervekhez képest.

Erről Sverla Viktor, az olajtársaság stratégiáért és fenntarthatóságért felelős vezetője nyilatkozott a Reutersnek. Az új, 2026 végi időpont úgy értendő, hogy akkor már képesek lesznek mind az orosz, mind a más nyersanyagok feldolgozására, de akár 100 százalékos is lehet a nem orosz beszállítások aránya is. Jelenleg csoportszinten 30-40 százalék a nem oroszországi eredetű olaj betáplálás aránya a finomítókban (Szlovákiában és Magyarországon).

Hernádi Zsolt, a Mol elnöke 2023 áprilisában a Reutersnek még azt mondta, hogy a Mol 2025 végére vagy 2026 elejére képes lesz választani, hogy orosz vagy nem orosz nyersolajat használjon finomítóiban.

Idén nyáron egy elemzői háttérbeszélgetésen azonban a menedzsment már tett rá utalást, hogy

a beruházások csak 2026-ban fejeződhetnek be, így 2027-től papíron megvalósulhat az orosz nyersolajjal való szakítás.

Így most annyi történhetett, hogy a 2026 végi időpontot hivatalossá tették.

Kérdés, hogy az új határidőt hogyan fogadja például az Európai Bizottság, ahonnan több kritika érte már Magyarországot, miszerint nem tesz eleget a leválás érdekében. A Mol jelenleg a pozsonyi (Slovnaft) és a Dunai (Százhalombatta) finomítókban dolgoz fel Urals típusú olajat, a nyersanyag a Barátság vezetéken érkezik. A beszerzési árak azonban az orosz-ukrán háború kitörése óta nem nyilvánosak, mivel Oroszország direkt módon nem értékesít más európai országba, ezért az Urals jegyzésárak sem publikusak. 

Sverla szerint a késedelem oka a finomítók korszerűsítésére tervezett 24 projekt előre nem látható bonyolultsága, valamint további logisztikai beruházások szükségessége. 

A Mol a következő két évben 500 millió dollárért be tudná fejezni a projekteket, ha sikerül, a 2023-ban megállapított 500-700 millió dolláros költségkeret is teljesül.

Sverla beszélt arról is, hogy a Mol tárgyalásokat folytat a horvát Janaf vezeték-üzemeltetővel egy hosszú távú szerződésről, a nyersolaj Adria-vezetéken keresztül történő szállításáról, de nem kívánt nyilatkozni a tervezett mennyiségekről, sem a tranzitdíjakról.

„Nem vagyunk elégedettek a jelenlegi tranzitdíjakkal, és bízunk abban, hogy a jövőben csökkenteni tudjuk ezeket a díjakat, de még fontosabb kérdés számunkra, hogy hosszú távú szerződést kössünk”

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy a Mol felkészült-e arra, hogy december 5-én lejár az a mentesség, amelyet az Európai Unió adott Szlovákiának az orosz olajból előállított üzemanyag exportjára, Sverla azt mondta, hogy szükség esetén 50 százalékra növelhetik a nem orosz olaj arányát a szlovákiai finomítóban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!