Közel 86 milliárd dolláros negyedéves bevétellel zárta a harmadik (üzleti) negyedévet a világ legértékesebb vállalata. A pillanatnyilag 3 348 milliárd dollárra értékelt Apple ezzel felülmúlta az elemzők 84,5 milliárd dolláros becslését.
Kínában azonban 6,5 százalékkal csökkentek a cég eladásai, az ottani bevételek 15 milliárd dollár alá estek, a jelek szerint hiába a küzdelem, az egyik legfontosabb piacán veszíthet piaci részesedéből az iPhone gyártója. Katasztrófa egyelőre nincs, a cég szerint inkább a devizaárfolyam hatások miatt csökkent dollárban számított a bevétel (erősödött a dollár a jüannal szemben).
Az éves összevetésben 5 százalékkal növekvő árbevételből 40 milliárd dollárt tettek ki az iPhone eladások, 7-7 milliárdot a Mac és az iPad forgalmazás, a szolgáltatások pedig 24,2 milliárd dollárt hoztak a cégnek.
Az értékesítés bruttó árrése is nőtt, a második negyedévben 46,3 százalék volt.
Az adózott nyereség pedig 19,9-ről 21,45 milliárd dollárra emelkedett.
A legfontosabb brand továbbra is az iPhone, amely a teljes eladások 46 százalékát biztosította, még úgy is, hogy éves összevetésben 1 százalékkal kevesebb volt a forgalmuk. Tim Cook vezérigazgató szerint ez az adat is csalóka, a devizahatásokat kiszűrve nőttek az iPhone eladások.
A mesterséges intelligencia funkciócsomag októberben érkezik a felhasználókhoz, addig a cég számaiban az MI-soron a költségek sorakoznak, a nagy kérdés így most az, hogy az új alkalmazások mennyivel dobják meg az értékesítési adatokat.
2022 óta a második negyedévben először dobott piacra új iPadeket a vállalat, rengetegen le is cserélték a korábbi modelleket, ráadásul a vásárlók fele még sosem vett korábban táblagépet, ami arra utal, hogy ebben a piaci szegmensben egyáltalán nem lehet beszélni telítettségről. Ahol még rengeteg az új felhasználó, az az Apple Watch, az eladott eszközök kétharmadát új vevők vitték haza.
A kínai piac (amelynek Hongkong és Tajvan is része az Applenél) azonban még okozhat fejfájást a világ legértékesebb vállalatának. Elemzők szerint az ottani értékesítés lassulása egyelőre beárnyékolja a cég rövid távú kilátásait, ezért lesz kulcsfontosságú, hogy az új MI-alkalmazások valóban elég vonzók lesznek-e ahhoz, hogy tömegesen vásároljanak az emberek új telefonokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!