Több oka is lehet annak, hogy augusztusban rendre nagy kilengéseket produkálnak a tőzsdék és az árupiacok. Közrejátszhat, hogy a politikai holtidőszakban egy-egy rossz döntés hatása felerősödhet, mert nincs más téma és túl nagy jelentőséget kap egy marginális kérdés is. De az is, hogy a legtöbb bróker ilyenkor a nyaralását tölti, a piacokon alacsony a likviditás, a kis forgalom mellett az apróbb műveletek hatása is nagyobbnak tűnik.

Az viszont látszik, hogy a piacokon a zűrzavaros időszakok a késő nyáron érkeztek, jó példa erre az 1989-es, az 1998-as, a 2007-es, a 2011-es és 2015-es augusztusi borulás is - kezdi felsorolását a New York Times, amely szerint a fentiek közül a 12 és a 21 évvel ezelőtti volt a leginkább hasonló a mostani helyzethez. Viszont így is alapvető különbségek vannak az okok között.

Kapcsolódó

Egyszerre ijedt meg mindenki

Amikor 1998-ban beköszöntött az augusztus, egy sor kelet-ázsiai ország körülbelül egy éve küzdött pénzügyi válsággal. Főként a feltörekvő piacokon voltak gondok: Malajzia, Thaiföld, Dél-Korea, Szingapúr, Indonézia és a Fülöp-szigetek gazdasága vagy lanyha növekedésben volt, vagy csak vegetált. A felsorolt országok többségében - kivéve a válságot valójában elindító Thaiföldön - a nemzeti valuták teljesen vagy félig rögzített árfolyamokon működtek. Ez részben azt okozta, hogy a banki kamatok magasabbak voltak, amit a magas folyószámla-deficitek a gyengülő devizákon keresztül még inkább felfelé nyomtak. Eközben a térség vállalatainak hitelre volt szüksége, amit nem a helyi bankoktól, hanem külföldről vettek fel, amiknek a kamata bár alacsonyabb volt, ahogy gyengültek a saját valuták a dollárárfolyam emelkedése miatt egyre több társaság lett fizetésképtelen vagy fordult veszteségbe.

Augusztusban a végső lökést az adta meg, hogy Oroszország hirtelen bejelentette, nem teljesíti adósságkötelezettségeit. A piacok pedig a határozott lépés után azt kezdték árazni, hogy majd a szenvedő ázsiai országok is követik a példát. A tőkét dollárkötvényekbe és más biztos befektetésekbe menekítették, az amerikai valuta emiatt erősödni kezdett. Vagyis a hitelteher nyomása még erősebb lett. Közben az árupiacokon a nyersanyagok árai esni kezdtek, mert egyre kevesebben számoltak azzal, hogy az ipar folytatni fogja a termelésbővítést, várták, hogy a megrendelési állományok csökkenni kezdenek. Így párhuzamosan az olaj ára is esni kezdett.

Az Egyesült Államok gazdasága akkoriban egy felfelé tartó ciklus csúcsán volt, amit mutatott, hogy a munkanélküliségi ráta alig 4,5 százalékon állt. Az amerikai politikai döntéshozók viszont attól tartottak, hogy a nemzetközi válság begyűrűzik, felgyorsul a hitelkiáramlás, ami veszélybe sodorja a Egyesült Államok gazdasági bővülését. A jegybanki szerepet betöltő Federal Reserve (Fed) úgy döntött, hogy kamatot vág.

Nagy volt az ijedtség, de most nincs akkora pánik

Végül kiderült, hogy a piaci likviditást fokozó lépésre nem volt szükség: az Egyesült Államok gazdasága lenyűgöző 4,8 százalékkal nőtt 1999-ben, és a munkanélküliségi ráta folyamatosan esett. A feltörekvő piacok pánikja enyhült, és a dot-com lufi kipukkadása, valamint a Fed kamatláb-csökkentéseinek kombinációja a tőzsdére terelte a tőkét. Vagyis a válság a túlreagálás miatt elmúlt, az ázsiai országok pedig nem fontolgattak az oroszhoz hasonló államadósságtörlésztés-felmondást.

Viszont 21 évvel később, 2019-ben sok szempontból hasonlóan indul az augusztus. A Fed félve attól, hogy az amerikai növekedés lelassul, kamatvágásba kezdett. Az árupiacokon pedig azt árazzák, hogy a Kína-USA közötti kereskedelmi háború eszkalálódik, szeptemberben tényleg bevezetik az új vámokat 300 milliárd dollárnyi ázsiai árura. Emiatt esés vár az olajárra, az ipari fémeknél pedig elmaradnak az ellátást javító beruházások - a bányák és a kitermelés fejlesztése -, de ennek ellenére is  esnek az árak és egyre inkább kínálati piac alakul ki. Cserébe nem látszik az, hogy pénzügyi válságban lenne az ázsiai térség, vagy máshol a feltörekvő gazdaságok.

Majd jött 2007

Kevésbé vidáman ért véget a 2007-es krízis, ami 2008-ban a Lehman Brothers csődjével jutott a csúcsára. A megelőző években az Egyesült Államokban fellocsolták a háztartásokat hitellel, ami annyiból jót tett a gazdaságnak, hogy felpörgött az ingatlanpiac és az építőipar egy fals növekedési illúziót keltve. Aztán külső okokból egyre több lakástulajdonos vált képtelenné a jelzáloghitele fizetésére, ami miatt az ezekhez kapcsolt, biztonságosnak gondolt pénzügyi alapok folyamatosan veszítettek értékükből. Az emiatt keletkező veszteségeket az európai bankok kezdték el nyelni, amelyek komoly mennyiségekkel rendelkeztek az ilyen értékpapírokban. Biztonsági játékba kezdtek, készpénzt halmoztak fel, és vonakodtak kölcsönözni egymást.

Az ECB elsőként likviditást kezdett önteni az európai piacokba, hogy megakadályozza a hitelezés lassulását. A Fed pedig ismét kamatvágásba kezdett, hátha fent bírják tartani a gazdasági növekedést, majd jött a "pénznyomtatás". Hogy ez nem sikerült, később az arcába csapódott a világnak és 1 milliárd ember lakhatása és megélhetése került veszélybe a világon.

A fő problémát - a NY Times elemzői szerint legalább is - az jelentette, hogy túlságosan összefonódtak a nemzetközi pénzpiacok. Elég volt egy helyen egy kis pánik, ami aztán világméretű recesszióvá alakult át.

A gond az, hogy 2019-ben a kereskedelmi háború megint rámutatott, hogy a Kína-USA konfliktus nem két országra korlátozódó vita. A bankok nem maradtak a saját területeiken, óceánokon át hitelezik egymást, vagy a vállalati szektort, ami pedig azzal jár, hogy a feszültségek növekedésével jön a bezárkózás, a tartalékolás, ami részben épp a növekedés lassulását eredményezi.

A kötvénypiacok egyre inkább alacsonyabb növekedést és inflációt áraznak az elkövetkező évekre, és várhatóan több kamatcsökkentés várható a Fedtől. Vagyis mintha mindenki a recesszióra készülne, ami pedig csak fokozza azt a trendet, hogy a világgazdaság viszonylag jó állapota mellett mégis mindenki válságot vár.

Mi látszik most?

Idén hiába ígérték a kínai és amerikai felek is, hogy rendezik a kereskedelmi háborút, ez rendre elmaradt. Donald Trump elnök - legalábbis a Goldman Sachs várakozásai szerint - egészen a 2020-as elnökválasztási évig fogja húzni a megállapodást Kínával, hogy a kampányban lobogtathassa az új szerződést, mint valami politikai-gazdasági sikert. A bankház jóslatát igazolja, hogy az augusztust Trump azzal kezdte, hogy újabb 300 milliárd dollárnyi árura jelentett be különvámokat. A tőzsdék ennek hírére, valamint Kína jüangyengítő lépéseire be is szakadtak múlt hét elején: a Dow Jones Industrial Average 2,9 százalékkal, 25 717,74 pontra esett vissza, az S&P 500 pedig 2,98 százalékkal gyengült és 2844,74 ponton állt meg a lejtőn. A Nasdaq Composite pedig 3,47 százalékkal zuhant, és 7726,04 pontra esett vissza.

A piacok pedig szépen el is kezdték árazni, hogy a világ két legnagyobb gazdasága sokáig elbajlódik egymással, tönkre téve ezzel mind az amerikai, mind az EU legfontosabb exportpiacát. Az európai válság már látszik is a német gazdasági pesszimizmuson, lassuló növekedésen.

Az árupiacokon pedig megindult az áresés. Normál esetben, amikor az USA gazdasága ilyen erős bővülési pályán van, éppen hogy keresleti, folyamatosan dráguló piacnak kellene lennie, az ipari fémek árai viszont lefelé tartanak. A alumínium év elejéhez képest 3,9-4,2 százalékkal volt kedden olcsóbb a spot piacokon, a réz utoljára 2007 júniusában ért ennyire keveset, januárhoz képest szintén 4 százalékot esett, a cink ugyanezen az időtávon 10 százalékos mínuszban van.

Árulkodó az olajár is

Aggasztó, hogy az olajáraktól is azt várják, hogy erős lejtmenetbe kerülnek. A Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency - IEA) már elkezdte árazni, hogy a világgazdasági növekedés lassulni fog. Itt is dominánsan a devizaháborúba átcsapó kereskedelmi konfliktus a fő árlehajtó tényező, de közrejátszik Trump egy másik háborúja is, amelyet - egyelőre csak - szankciók szintjén vív Iránnal.

A piac által nagyon várt IEA olajpiaci jelentése négy hónap alatt harmadik alkalommal jelzi azt, hogy csökkenni fog az olajszükséglet globális növekedése. A korábban várt napi 1,2 millió hordó helyett már csak 1,1 millió hordós kereslettel számolnak. A leginkább pesszimizmusra az ad okot, hogy a január-május közötti olajkereslet 2008-ban volt utoljára ennyire alacsony - derül ki a WSJ cikkéből.

A Brent és a WTI árain egyelőre azért nem látszódhat a keresletcsökkenés, mert a nagyobb szereplők csökkentették a kitermelésüket júliusban. Az OPEC termelési adatai alapján a szervezet tagjai által végzett kitermelés 2 millió hordóval csökkent a tavalyi havi mennyiséghez képest. Ebben fontos szerepe volt a venezuelai és iráni alacsonyabb kibocsátásnak is, mert míg előbbi ország válságban van, utóbbit az amerikai szankciók szorongatják. De Szaúd-Arábia ismét a legnagyobb vágógép, mivel napi 120 000 hordóval csökkentette a termelést, ennek felét ellensúlyozta a napi 60 000 hordós növekedés Irakban. A nem az OPEC-hez tartozó országokban az olajbányászat napi 160 ezer hordóval magasabb volt júliusban, ami valamennyire fékezte az árakat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!