Idén 56 százalékot lehetett keresni a Magyar Telekom részvényekkel, egy éves időtávon pedig 141 százalékot. A jelek szerint nincs még vége az árfolyamralinak, az MBH Befektetési Bank elemzése szerint 12-hónap alatt 1238 forintig is eljuthatnak a Telekom részvények, vagyis 16 százalék felértékelődésre van kilátás.
A befektetési szolgáltató most kezdte követni a Magyar Telekom részvényeit,
a jelenlegi ajánlásuk vétel.
Az elemzőjük a Telekom piacán történt események közül ezeket tartotta a legfontosabbnak:
- a hazai telekommunikációs vállalatok bevezették az inflációkövető díjkorrekciót, a Magyar Telekom tavaly márciusban 14,5 százalékos, idén pedig további 15 százalékos áremelést hajtott végre, ennek nyomán tavaly 14 százalékkal nőttek a bevételek, a nyereség pedig 25 százalékkal
- a kormány a hírközlési szolgáltatók közműadóját idéntől, a távközlési pótadót pedig jövőre kivezeti, a Telekom adóköltségei ezzel sokat csökkennek, tavaly ez a két tétel 35 milliárd forintra rúgott
A Telekom növekedési sztori már nem igazán az előfizetői szám növeléséről szól, hanem az egy felhasználóra jutó átlagos árbevétel növeléséről. Az MBH elemzője szerint igazi növekedés a mobil szolgáltatásoktól (főleg adatforgalomban) és a szélessávú internettől várható – a TV szolgáltatások piacán kevésbé.
Magas lehet az osztalék
A társaság adósságállománya folyamatosan csökken, jövőre a nettó adósság/EBITDA ráta a jelenlegi 2–ről 1 alá kerülhet, ami pozitív hatással lehet a részvényesi javadalmazásra. Az MBH arra számít, hogy jövőre 95 milliárd lehet az utóbbi, részvényenként 105 forint, osztalékfizetés és részvény-visszavásárlás formában. A jelen árfolyamot nézve 10 százalékos hozamot jelenthetne a 95 milliárd forintos javadalmazás.
A várakozások szerint az éves árbevétel 2026-ban éri el először az 1000 milliárd forintot, az árbevétel növekedést legnagyobb mértékben a mobiladatforgalom és vezetékes internet hajthatja, ami ellensúlyozza a hangalapú bevételek várható csökkenését.
Az inflációkövető díjkorrekció és adókivezetések hatására a profitmarzsok is megugorhatnak, a korábbi 8-10 százalékos értékekről 14-18 százalékos szintre nőhetnek. A versenytársak értékeltségi szintjeit megvizsgálva látható, hogy a Magyar Telekom nem mondható túlértékeltnek, inkább az iparági átlag alatti szinteken forognak az MTEL-papírok.
Nincs igazi verseny a piacon
A hazai távközlési piacon a Magyar Telekom legnagyobb versenytársának a 4iG tekinthető, amely felvásárlások révén két nagy szereplősre osztotta a piacot. Az újrastrukturálási költségek, valamint a Vodafone felvásárlásához felvett jelentős mennyiségű hitel rövid távon nehézséget okozhat a 4iG-nek, azonban hosszabb távon mindenképpen számolni kell valamiféle piaci versennyel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!