Nem is annyira a 400-as szint eleste igazán érdekes a forint árfolyamára pillantva, hanem a trendszerű gyengülés, ami már több mint egy hónapja tart. A fordulat szeptember 20-ára tehető, akkor 392,7 forintért is lehetett eurót venni a bankközi devizapiacon, azóta kerek 10 forinttal emelkedett a jegyzés, azaz alig több mint 30 nap alatt 2,55 százalékkal értékelődött le a magyar fizetőeszköz az euróhoz képest. Közben a régiós devizák sem remekeltek, de például a lengyel złoty „csak” 1,7 százalékkal gyengült az euróval szemben.  

A befektetés visszatérő dilemmája: forintban vagy euróban?

A 402 vagy afeletti euróárfolyam egyebek mellett a megtakarításokról szóló döntést is eggyel nehezebbé teszi. A magyar lakossági és egyes intézményi állampapír befektetők heti, havi rendszerességgel kapnak kamatot a már meglévő kötvényeik után: egy csomó értékpapír ugyanis nem évente egyszer, hanem négyszer fizet (Fix Magyar Állampapír, Bónusz Magyar Állampapír, Euró Magyar Állampapír, illetve a BUBOR-követő intézményi államkötvények). 

Aki a kötvényeit nem szeretné eladni, és a kamatokat sem szeretné másra fordítani, azzal szembesül, hogy az állampapírpiacon jelentősen csökkent a kamatkülönbözet a forintos és eurós állampapírok között:

  • az eurós magyar állampapír kamata évi 3,49 százalék
  • forintban egy évre 5,75 százalékot lehet elérni MÁP Plusszal, vagy a visszaváltási költségek levonása után 5,6 százalékot Fix Magyar Állampapírral

Vagyis a jelenleg érvényes kamatok mellett a forintban kibocsátott állampapír 2,26 százalékponttal nyújt magasabb kamatot. De mint a fentiekben látható, az euró-forint árfolyam akár egy hónap alatt is képes ugyanekkora, vagy ennél nagyobb elmozdulásra.

Így néz ki az árfolyam- és kamatmatek

Érdemes megnézni, mennyit ér most azoknak a befektetése, akik egy hónappal ezelőtt 100-100 ezer forintért vásároltak MÁP Pluszt és Euró Magyar Állampapírt (EMÁP).

1, Százezer forintnyi MÁP Plusz egyhavi hozama: 479,2 forint, így lett 100 479,2 forintunk.

2, Szeptember 24-én az euró-forint jegyzés 393,6-on zárt, vagyis a 100 ezer forint befektetésünk akkor 254 euróra volt elég. Ennek az egyhavi hozama mindössze 74 eurócent. De az október 24-i euró-forint árfolyammal kalkulálva ez a 254,74 euró már 102 557,8 forintot ér.  

Meddig gyengül még a forint?

Aki most szembesül az újrabefektetés problémájával, az alábbiak szerint érdemes eljárnia. A cikk írásakor az euró-forint 402,6-on áll, a fenti példához hasonlóan pedig szintén 100 ezer forintnyi befektetésről kell dönteni.

1, MÁP Pluszt választva egy év múlva 100 000 forintból 105 750 forintunk lesz. 

2, Ha most vásárolunk eurót, majd abból EMÁP-ot, akkor a kezdeti 248,4 euróból 257 euró lesz egy év múlva, ez a mai árfolyamon 103 490 forint. Ha viszont a forint gyengül annyit egy év alatt, amennyi jelenleg a két kamat különbözete (2,26 százalékpont), akkor a két befektetés lényegében ugyanazt a megtérülést hozza, a két kamat közti különbözetet kiegyenlíti a devizaárfolyam változása.  

A jelenlegi euró-forint trendet látva ennek a szintnek az elérése egyáltalán nem elképzelhetetlen: 411,7-ig kellene eljutnia a jegyzésnek.

Tehát aki szerint ez az árfolyamszint egy éven belül reális, vagy még rosszabb helyzet is előállhat a forint szempontjából, érdemesebb az euróban kibocsátott állampapírt választania. Aki viszont nem vár ilyen gyenge forintot, netán visszatérést remél a 400 alatti szintekhez, egyértelműen jobban jár a forintban kibocsátott lakossági kötvényekkel. 

Nagyon megugrott a kereslet az EMÁP-ra

A trendszerű forintleértékelődést látva a jelenleg kapható eurós hazai állampapírra nagyon megugrott az érdeklődés. Bár csak késleltetve állnak rendelkezésre adatok, abból az látható, hogy szeptember végén már 133 millió eurót tartottak a magyarok ebben az eurós állampapírban. Egy hónappal korábban azonban még csak 69 millió euró volt a befektetőknél lévő mennyiség. Vagyis már a 390-393 forintos euró látványa egy csomó új vevőt hozott az EMÁP-piacára, mindössze 30 nap alatt közel a duplájára nőtt a 2027/U állomány. 

Ezt látva nem is csoda, hogy az Államadósság Kezelő Központ az eredeti értékesítési keretet (150 millió euró) megduplázta október 14-én, amely így 300 millió euróra változott. 

Az EMÁP tulajdonosoknak december 18-án érdemes figyelniük a 3-hónapos EURIBOR rátát, annak megfelelően fog változni a 2027/U kötvény kamata. Ha most lenne a kamatforduló, a kamat évi 3,086 százalékra változna.

Összesen szeptember végén a lakosság 1,38 milliárd eurónyi magyar állampapírral rendelkezett, ez 9 kötvénysorozatból áll össze, amelyből jelenleg egy áll értékesítés alatt.

Folyamatosan csökken a 3-hónapos bankközi eurókamat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!