Júliusban is jól jártak, akik hazai befektetési alapokban fialtatták a megtakarításaikat. A pénteken megjelent statisztikák szerint egy hónap alatt 2,1 százalékkal nőtt az alapokban kezelt vagyon.
Ehhez kellett friss tőkebeáramlás, valamint a már az alapokban lévő befektetési eszközök árfolyam-növekedése, illetve hozamtermelése. A piaci környezet lényegében támogató volt júliusban – mutat rá a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ), a magyar tőzsde például felülteljesítő volt, jobban szerepelt a fejlett piaci indexeknél is.
Kapcsolódó
A megtakarítók 226 milliárd forinttal többért vásároltak befektetési jegyeket, mint amennyit kivettek az alapokból.
A kínált egyébként továbbra is bőséges, a nyilvános, nyíltvégű befektetési alapokból 292 közül lehet választani.
A BAMOSZ adatai szerint minden típusban pozitív volt a nettó tőkebeáramlás, kivéve a pénzpiaci és ingatlanalapokat. A 226 milliárdos friss tőke mellett az alapok vagyonát a hozamok és az árfolyamváltozások további 116 milliárddal növelték, így összesen 342 milliárd forintos havi vagyonemelkedéssel zártak az alapok. Ennek eredményeként 16 516 milliárd forintot kezeltek a BAMOSZ tagsággal rendelkező alapok.
Nagyobb mozgások egy hónap alatt:
- 51,5 milliárd forintnyi plusz pénz érkezett a rövid kötvényalapokba, de nem a hazai, hanem az eurós és dollárban kibocsátott típusokba
- a hosszú kötvényalapokból a nettó tőkekiáramlás meghaladta a 15 milliárd forintot
- a vegyes alapokba 76,5 milliárd forint új tőke érkezett, ez volt a legmagasabb plusz a múlt hónapban
- zúdult a pénz a részvényalapokba is: 31 milliárd forint volt a tőkemozgások eredője, de ezúttal háttérbe szorultak a magyar részvények, a legtöbb pluszpénz (közel 15 milliárd forint) a Közép-kelet Európai alapokba került
- a portfóliómenedzsereknek leginkább szabad kezet biztosító abszolút hozamú alapok is keresettek voltak, amelyekből 42,5 milliárd forint volt a nettó értékesítés
- az ingatlanalapokból 14 milliárd forinttal többet vettek ki a befektetők, mint amennyiért vásároltak
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban 43 milliárdnyi tőke érkezett.
Érdemes megvizsgálni, hogy melyik alapokban nőtt a legnagyobb mértékben az év elejétől a nettó eszközérték – ez több dolgot takar, egyrészt a hozamokat, a tőkebeáramlást, illetve az árfolyamok változását összesen:
- abszolút hozamú alapok 42,3 százalék
- részvény alapok 33,3 százalék
- vegyes alapok 33,6 százalék
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!