Komolyabb eladási hullám söpört végig a hét közepén a világ vezető luxuscikkeket gyártó cégeinek részvényei között, miután a gyorsjelentések sorra arra utalnak, hogy az iparág nem nagyon tud lépést tartani a befektetői elvárásokkal.
Az LVMH részvényei például szerdán 6,5 százalékkal estek a várakozásoktól elmaradó számokat követően. A többek között a Gucci és a Louis Vuitton márkákat is futtató cég felvásárlások nélkül számolt árbevétele egy százalékkal bővült csak az első félévben, míg az elemzők előrejelzései 2,89 százalékos bővülésről szóltak.
Bár a különbség nem tűnik nagynak, azonban ez volt a legalacsonyabb bővülési ütem, amit 2009 óta elért a cég, ha nem számoljuk a Covid miatti lezárások eredményezte pocsék időszakot.
Tegnap az európai zárás után jelentett a másik francia luxuscikk-csoport, a Kering, ők szintén gyenge számokat közöltek. A Gucci márka árbevétele 19 százalékkal esett az elmúlt negyedévben, a cég pedig második félévben 30 százalékos profitcsökkenést vár az első félév magasabb bázison mért 42 százaléka után. A részvények a délelőtti kereskedésben már 7 százalékot meghaladó mértékben zuhantak a szerdai közel 5 százalékos lejtmenet után. A Kering bajai egyébként már az első negyedévben is nyilvánvalóak voltak.
Bár ezek a nagy luxuscikkgyártó csoportok elég széles márka- és termékválasztékot birtokolnak, éppen ezért a nyereségvisszaesés okai is nagyon specifikusak lehetnek. A fő probléma alapvetően két piacon jelentkezik:
- Az egyik az amerikai, ahol az infláció és a kamatemelések most kezdik igazán tartósan éreztetni a hatásukat a középosztálybeli fogyasztók pénztárcáján.
- A másik Kína, ahol a gazdaság gyengélkedése miatt nem költenek az emberek a várt mértékben a cégek termékeire. Kínában ráadásul érezhető volt egy komoly bázishatás is. A lezárások felfoldása után ugyanis az elmúlt években tapasztalható volt, hogy a piacra szabadult egy komolyabb elhalasztott kereslet, ami tavaly nagy növekedést hozott az eladásokban. Ez azonban idén már nem érvényesül.
Kínában ráadásul megfigyelhető egy olyan tendencia is, hogy nagyon sokan nem otthon vásárolnak, hanem rendszeresen átruccannak Japánba bevásárló körútra. Az elmúlt időszakban sokat gyengülő jenárfolyam miatt ugyanis sok luxuscikkhez olcsóbban lehet hozzájutni a szigetországban.
A jelentésekből az látszik, hogy a márkák teljesítménye kezd szétszakadni. Az igazi exkluzív luxusmárkák, amelyek valóban a nagyon gazdag fogyasztókat célozzák meg, viszonylag jól teljesítenek. Ugyanakkor a közép- és felső középosztálynak szánt márkák esetében stagnálás, visszaesés volt tapasztalható.
Az elemzők ugyanakkor nem estek pánikba a lassuló növekedés láttán, véleményük szerint az átlagjövedelmek globálisan felfelé tartanak, és ennek hatásai a luxustermékek iránti keresletben is jelentkezni fognak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!