Megindult a régen várt rotáció az amerikai piacon, az eddig piacvezető technológiai részvények gyors tempóban esnek, a többi szektor kevésbé látványosan. Az S&P 500 technológiai alindexe alig több mint egy hét alatt közel 6 százalékot veszített értékéből, ezzel 900 milliárd dollárnyi kapitalizáció párolgott el. Eközben láthatóan a kamatcsökkentési várakozások, illetve Trump javuló esélyei miatt a befektetők a pénzt az idén eddig gyengébben szereplő szektorokba irányítják.
Ez látszik azon, hogy a teljes S&P 500-as index eközben csak 1,6 százalékot csúszott vissza, mivel a tech-részvények pocsék szereplését részben ellensúlyozta a pénzügyi, az ipari szektor, illetve a kisebb vállalatok jó teljesítménye. Az index idei nyeresége még mindig 16 százalékot tesz ki. A mozgás mögött álló tényezőket látszanak alátámasztani a Bank of America legutóbbi alapkezelői felmérésének eredményei is, erről bővebben itt írtunk.
Kapcsolódó
Az is lehet, hogy az esés nem tart már soká a technológiai részvényeknél, hiszen a héten elég fontos gyorsjelentések érkeznek és ezek megfordíthatják a kibontakozó korrekció – hívta fel a figyelmet összefoglaló elemzésében a Reuters. A Tesla és az Alphabet (a Google anyavállalata) egyaránt kedden közli számait, ezzel megkezdődik a „Csodálatos Hetek” (Magnificent Seven) jelentésszezonja is. A Microsoft és az Apple a következő héten lesz soron.
Ha hozzák a jó eredményeket, az enyhítheti a túlárazottságukkal kapcsolatos félelmeket. Ugyanakkor a profitcsökkenésre utaló jelek, vagy ha a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kiadások nem nőnének úgy, mint várták pont ellentétes hatást eredményezhetne. Sokan félnek ez utóbbi kapcsán ugyanis attól, hogy buborék alakult ki a piacon, amely most kezd el leereszteni.
Ez pedig komoly gondot jelenthetne a piac egészére nézve is, hiszen az Alphabet, a Tesla, az Amazon, a Microsoft, a Meta Platforms, az Apple és az Nvidia részvényeinek volt köszönhető az S&P 500 idei emelkedésének mintegy 60 százaléka. Erről bővebben itt írtunk.
A teljes technológiai szektor az előrejelzések szerint a negyedévben éves összehasonlításban 17 százalékkal növelhette nyereségét, a kommunikációs szolgáltatások szektorában ez a szám elérheti a 22 százalékot is (ide tartozik a Meta és az Alphabet). Eközben az LSEG IBES konszenzusa szerint a teljes S&P 500-as indexnél a bővülés 11 százalékos lehet.
A héten felerősödött rotációt, azaz azt, hogy a technológiai szektort eladták a befektetők a többi szektort kevésbé, sőt vették is, alapvetően néhány fejleménynek köszönhető. Az egyik a hó eleji inflációs jelentés, amely megerősítette a Fed szeptemberi kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozásoka és a Trump elnöki esélyeit növelő, múlt héten ellene elkövetett merénylet. eközben egy hét eleji jelentés szerint az Egyesült Államok a fejlett félvezető technológia Kínába irányuló exportjának szigorúbb korlátozását fontolgatja. A Philadelphia SE félvezetőindex, a chipgyártó részvények legfontosabb benchmarkja a múlt hét óta mintegy 8 százalékkal zuhant.
Az esések ellenére egy csomó technikai elemző optimista maradt. A piac belső szerkezetét mutató számok ugyanis nem alakulnak rosszul. Hiába esnek ugyanis az indexek, az emelkedő részvények száma rendre meghaladja az esőkét. Ez szerintük arra utal, hogy az eddigi piacvezetőkből átvándorol a pénz a többi, kisebb papír irányába és az hosszabb távon enyhíti a feszültséget. A nagy gond ugyanis az volt eddig a mostani bikapiaccal, hogy a jó szereplés csak a nagy kapitalizációjú cégekre korlátozódott és ez most megfordulni látszik, az eddigi lemaradok kezdik felvenni a ritmust.
A Ned Davis Research szerint az emelkedő részvények aránya a csökkenőkéhez képest 2,5-szer nagyobb volt. Márpedig az ilyen időszakokat követően az S&P 500 átlagosan 4,5 százalékkal szokott erősödni a következő három hónap során. A kockázat az, hogy ha az esés kontrollálatlanná válna a technológiai részvényeknél, ugyanis az magával ránthatja a piac egészét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!