A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,25 pontos csökkenéssel, 88 922,84 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1776,45 pontos, 2,04 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 88 923,09 ponton zárt hétfőn – számol be az MTI.

Varga Zoltán kommentárjában közölte, a vezető részvények közül

  • az OTP árfolyama a 24 360 forintos ellenállás közelében zárt, rövid távú támaszok 24 209, majd 24 ezer forintnál láthatók. Hétfőn az OTP-részvények ára 550 forinttal, 2,31 százalékkal 24 340 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Mol jegyzése a 2887 forintos támasz és a 2913 forintos ellenállás között tartózkodik, utóbbi a 30 napos mozgóátlag. Az előző nap a Mol 26 forinttal, 0,9 százalékkal 2906 forintra erősödött, 859,4 millió forintos forgalomban.
  • A Richter a 10 500-10 600 forintos támasz-zónától rugaszkodott el a napokban, ellenállás 11 ezer forintnál látható. Hétfőn a Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,93 százalékkal 10 880 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
  • Az elemző szerint „tovább száguldott” a Magyar Telekom, a következő fontos ellenállási szint 1691 forintnál húzódik, míg 1647 forintnál támasz található. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 96 forinttal, 6,02 százalékkal 1690 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forint volt.

Arra is kitért, hogy az Alteo közölte a 2024-es negyedik negyedéves gazdálkodási adatait: a konszolidált EBITDA 19,7 milliárd forintra emelkedett, ami kis mértékben meghaladja 2023-as üzleti év eredményét, a konszolidált nettó eredmény pedig 10,2 milliárd forint volt, 2,5 milliárd forinttal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Varga Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy keddtől Varga Mihály a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A korábbi pénzügyminiszter hétfőn tette le a hivatali esküt, az első kamatmeghatározó ülést pedig március 25-én tartja a jegybank az új vezetéssel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!