A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 333,38 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel 88 383,58 ponton, ismét történelmi csúcson zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 24,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvező befektetői hangulattal magyarázta az emelkedést, a nyugati tőzsdék szerinte bizakodva fogadták a hírt az amerikai és az orosz elnök várható találkozójáról.

A vezető részvények összteljesítménye azért lett vegyes, mert a Magyar Telekom részvényeit a huzamosabb ideje tartó erősödés miatt most megéri eladni, a Richter visszaesése mögött pedig a dollár gyengülése állhat, bevételeinek jelentős része ugyanis az amerikai piacról származik 

– mondta az MTI szerint Muhi Gergely.

  • A Mol 38 forinttal, 1,28 százalékkal 2998 forintra erősödött 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,65 százalékkal 24 900 forintra nőtt, forgalmuk 15,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,14 százalékkal 1436 forintra csökkent, forgalma 283,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,29 százalékkal 10 710 forintra esett, a részvények forgalma 5,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8104,87 ponton zárt csütörtökön, ez 43,45 pontos, 0,53 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!