A részvénypiac forgalma a héten 53,03 milliárd forint volt az előző heti 51,21 milliárd forint után, a vezető részvények többsége drágult.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat. A hétfői kereskedésben 39 ezer, kedden 22 230, szerdán 63 437, csütörtökön 67 394 darab saját részvényt vásárolt a társaság.
A Magyar Telekom kedden délután közölte, hogy a részvényvisszavásárlási programjuk tervezett értékének több mint 90 százaléka megvalósult az előző hónapban, így a program folytatását 2025 tavaszára időzítik.
A Richter bejelentette, hogy befogadta az Európai Gyógyszerügynökség a bioszimiláris denosumab termékjelöltekre vonatkozó két törzskönyvi kérelmét. A denosumab posztmenopauzás nőknél kialakult oszteoporózis, csontáttétes csontdaganat szövődményeinek megelőzésére, valamint óriássejtes csontdaganat kezelésére szolgál.
A héten a Mol árfolyama 0,35 százalékkal emelkedett, a papír pénteken 2846 forinton zárt, heti forgalma 4,5 milliárd forint volt.
A Richter a héten 0,77 százalékkal erősödött, a részvény pénteken 9765 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 5,96 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,28 százalékos csökkenéssel 1078 forinton zárt pénteken, a részvény forgalma 1,52 milliárd forintot ért el a héten.
Az OTP részvények árfolyama a héten 2,8 százalékkal nőtt, pénteken a papír 18 620 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 39,36 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6655,29 ponton zárt, ami 25,55 ponttal, 0,39 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Leáll az egész világ, padlót fogtak a részvények, esik a Wizz Air is
Óriási mínuszban nyithatnak a Crowdstrike részvények New Yorkban, de kemény kereskedés vár a Microsoftra is. Zűrös péntek előtt az amerikai tőzsde.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni