A BUX 328,48 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 72 865,31 ponton zárta a pénteki kereskedési napot. A Budapesti Értéktőzsde gyengélkedését egyértelműen az okozta, hogy Ukrajna belengette a Barátság kőolajvezeték jövő évi leállítását, melyet azonban néhány órával később cáfoltak.
Ennek következtében ugyan valamelyest visszaerősödött a Mol, a magyar részvénypiac teljesítménye összességében így is elmaradt az európai átlagtól pénteken.
A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,59 százalékkal 2694 forintra, az OTP-részvények ára 185 forinttal, 1 százalékkal 18 290 forintra esett. Ugyanakkor a Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,78 százalékkal 1028 forintra, míg a Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 770 forintra nőtt.
A BUMIX 1,1 pontos, azaz 0,02 százalékos emelkedéssel zárt csütörtökhöz képest.
Nálunk is fizetőssé válik a Revolut eddig díjmentes csomagja
A vállalat csütörtökön azt közölte ügyfeleivel, hogy az eddig díjmentes Basic csomagért október 31-től havonta 3800 forintot kell majd fizetni. Korábban más országokban is fizetőssé tette ezt a csomagot. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet