a BUX 761,95 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 73 411,75 ponton zárt pénteken. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint jó hangulat jellemezte az amerikai és az európai piacokat is, ami a magyar tőzsdére is hatott.

Hozzátette, hogy a kedd óta tartó erőteljes negatív hangulatot pénteken korrigálta a piac, a főbb nyugat-európai indexek emelkedtek, melyet a BUX indexe is követett.

A pozitív hangulat annak lehet köszönhető az elemző szerint, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaci adatai a vártnál jobbak lettek, ami csökkentette a félelmet attól, hogy Amerikában recesszió következik be.

A Mol 28 forinttal, 1,07 százalékkal 2644 forintra, az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,09 százalékkal 18 550 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,97 százalékkal 1046 forintra, a Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,3 százalékkal 10 910 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6662,25 ponton zárt pénteken, ez 24,38 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz képest.

Pénzeső jöhet a K+F tevékenységet végző cégeknél

Az idei évtől eddig nem látott, céges adókedvezményre van lehetősége az innovatív vállalkozásoknak.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!