A BUX 943,21 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 90 914,74 pontos történelmi csúcson zárt hétfőn.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a kedvező nemzetközi hangulat járult hozzá az emelkedéshez, vállalat hírek ugyanis nem befolyásolták az árfolyamok alakulását. A szakértő szerint ugyanakkor a Mol erősödése mögött az is állhat, hogy a részvényei most korrigálták a péntek délutáni esést, amin aznap már nem sikerült változtatni – írja az MTI.

A Mol 54 forinttal, 1,87 százalékkal, 2940 forintra, az OTP-részvények ára 340 forinttal, 1,35 százalékkal, 25 570 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,58 százalékkal, 1742 forintra emelkedett. A Richter-papírok árfolyama ugyanakkor 10 forinttal, 0,09 százalékkal, 10 650 forintra csökkent.

A BUMIX 8739,18 ponton zárt hétfőn, ez 22,5 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Amerikai stílusú leszámolás indult az európai hadiiparban

Egy csomó kisebb európai hadiipari cégben a kisbefektetők felvették a harcot a nagy hedge fundokkal és olyan shortzárási hullámot indítottak be, ami az amerikai mém-részvény mánia idején volt tapasztalható. Egyelőre a kisbefektetők állnak nyerésre.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!