Javult a BUX csütörtökön: 0,52 százalékos emelkedéssel 71 925,82 ponton zárt csütörtökön.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a csütörtöki nyitás után még mindig az amerikai munkaerőpiac rossz adatai határozták meg az irányt, ám a friss adatokból az látszik, hogy túlzóak voltak a nemzetközi szintű recessziós félelmek. Ennek megfelelően a BÉT-en magára talált a kereskedés a délutáni órákra.

Mindebből a fellendülésből egyedül a Magyar Telekom nem tudott profitálni, annak ellenére, hogy a vállalat szerdán közölt féléves adatai felülmúlták a várakozásokat.

A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2750 forintra, az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,4 százalékkal 18 100 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,93 százalékkal 1064 forintra, míg a Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 10 120 forintra esett.

A BUMIX 0,64 százalékot esett a szerdai záráshoz képest.

Nagy dologra készül a Telekom, meglehet a 150 milliárdos éves profit

Az első féléves eredmények alapján fölfelé módosította éves profittervét a Magyar Telekom: megcélozzák a 150 milliárd forintot.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!