Szerdán a BUX 389,36 pontos, 0,048 százalékos emelkedéssel 81 066,68 ponton, történelmi csúcson zárt. A vezető részvények ugyanakkor a keddi záráshoz képest vegyes napot zártak.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, az OTP vezetésével a nyugat-európai piacokat is túlteljesítette a BUX, ezzel újabb történelmi rekordon zárt, magas forgalom mellett. A nemzetközi piacokon elromlott a hangulat délutánra, ez azonban nem ragadt át a pesti börzére, ami amiatt lehetett, hogy a befektetők ráfordultak az alacsonyabb értékeltségű piacokra.

Az Alteo tovább szárnyalt a kis- és közepes kapitalizációjú papírok között, az Erste keddi céláremelésének hírére aznap 6,7 százalékkal, szerdán 3,4 százalékkal erősödött.

A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2800 forintra, az OTP-részvények ára 360 forinttal, 1,65 százalékkal 22 150 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,76 százalékkal 1310 forintra, a Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,93 százalékkal 10 600 forintra esett.

A BUMIX 7063,97 ponton zárt szerdán, ez 9 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Újabb gyógyszerrel veszi célba Amerikát a Richter

Még csak most indul az engedélyezési eljárás, ami ha sikeres, újabb Richter fejlesztésű készítmény lesz elérhető Amerikában.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!