A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az európai részvényindexekkel együtt mozogva csökkent a BUX, a nemzetközi piaci hangulat a kedvezőtlen amerikai feldolgozóipari mutató keddi közlése után romlott el. A hazai vezető papírok gyengültek; a Richter és a Mol árfolyama sem reagált a kedvező vállalati hírekre – tette hozzá.

A Mol 46 forinttal, 1,68 százalékkal 2684 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 0,85 százalékkal 18 100 forintra esett, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,98 százalékkal 1014 forintra gyengült, forgalma 421,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,84 százalékkal 10 650 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes forgalmú részvények indexe, a BUMIX 6655,57 ponton zárt szerdán, ez 35,8 pontos, 0,54 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!