A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,51 pontos csökkenéssel, 71 672,61 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.

Emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

A BÉT részvényindexe, a BUX 28,77 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 71 673,12 ponton zárt csütörtökön.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: jó hangulatban indulhat a kereskedés a BÉT-en. A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően a pozitív tartományban kezdhet a BUX, azonban egyelőre nem látható átütő erő a hazai részvényekben, így kérdéses a folytatás - tette hozzá.

A vezető részvények közül az OTP esetében változatlanul 17 530 forintnál húzódik fontos támasz, míg 18 ezer forintnál ellenállási szint. Az OTP-részvények ára csütörtökön 5 forinttal, 0,03 százalékkal 17 700 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Richter kisebb negatív korrekciót hajtott végre, itt sem változtak a fontos szintek, 17 560 és 10 290 forint. A Richter-papírok árfolyama csütörtökön 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 360 forintra csökkent, a részvények forgalma 717,7 millió forintot ért el.

A Mol ismét a 2740 forintos szint alatt zárt, mely így továbbra is ellenállást képez, támasz pedig 2700 forintnál látható. A Mol csütörtökön 6 forinttal, 0,22 százalékkal 2730 forintra erősödött, 641,8 millió forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama az 50 napos mozgóátlaggal küzd, mely 1060 forintnál húzódik, alatta 1050 forintnál van a következő támasz, míg ellenállás 1075 forintnál. A Magyar Telekom árfolyama csütörtökön 8 forinttal, 0,76 százalékkal 1066 forintra emelkedett, forgalma 127,8 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!