A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,36 pontos emelkedéssel, 72 865,67 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest minimálisan erősödött.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 328,48 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 72 865,31 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a Mol árfolyama bezuhant, majd visszakorrigált pénteken miután az ukrán elnök tanácsadója egy bejegyzésben azt írta, hogy január 1-jétől nem fognak nyersolajat szállítani a Barátság-kőolajvezetéken. Később ezt az állítást cáfolták, miután a Mol jelezte, hogy semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak az ügyben, az ukrán partner pedig közleményt adott ki, hogy a fennálló szerződés minden pontját teljesítik. A Mol jegyzése 2560 forint alá „szúrt le”, de végül 2700 forint közelében zárt, erre a szintre a következő napokban is érdemes figyelni, ugyanis letörése esetén a következő támasz 2640 forintnál lehet, míg felül 2740 forintnál húzódik ellenállás – jelezte az elemző. Pénteken a Mol árfolyama 16 forinttal, 0,59 százalékkal 2694 forintra csökkent, 13,6 milliárd forintos forgalomban.

Hozzátette, hogy az OTP árfolyama továbbra is a 30 napos mozgóátlag felett van, amely 18 260 forintnál jelent támaszt, alatta a 18 000-18 150 forintnál húzódnak újabb támaszok, míg 18 770 forintnál ellenállás látható. Pénteken az OTP-részvények ára 185 forinttal, 1 százalékkal 18 290 forintra esett, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki.

A Richter jegyzésében 10 560 forintnál húzódik a támasz, 10 800 és 11 000 forint között pedig az ellenállás. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 770 forintra nőtt, a részvények forgalma 6,2 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom felfelé korrigált, változatlanul 1000 forintnál van támasz, míg 1060 forint közelében fontos ellenállási szint. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,78 százalékkal 1028 forintra erősödött, forgalma 605,2 millió forint volt.

A Budapesti Értéktőzsde hétfőn vizsgálja felül a BUX és a BUMIX indexet, az új súlyok szeptember 23-tól lesznek érvényben - ismertette Varga Zoltán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!