A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,48 pontos emelkedéssel, 72 769,01 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest minimálisan erősödött.

A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön határozottabb emelkedés várható a nyitásban az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
A BUX szerdán 83,45 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 72 768,53 ponton zárt.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP árfolyama továbbra is a támasz-zóna felett mozog, amely a 18 200-18 400 forintos tartományban látható, míg fontos ellenállás 18 770 forintnál húzódik. Szerdán az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18 580 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Mol jegyzése a 2620-2640 forintos zónában ragadt, amely támaszt jelent, ellenállás pedig 2700 forintnál adódhat. Az előző nap a Mol 8 forinttal, 0,31 százalékkal 2630 forintra erősödött, 479,9 millió forintos forgalomban.

A Richternél továbbra is 10 560 forintnál támasz, 10 750 forintnál ellenállás húzódik. Szerdán a Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 710 forintra csökkent, a részvények forgalma 918,7 millió forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom grafikonján 1000 forintnál látható támasz, 1037 forintnál ellenállás. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,2 százalékkal 1024 forintra emelkedett, forgalma 66,0 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!