A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,05 pontos csökkenéssel, 73 411,70 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 761,95 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 73 411,75 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 18 340 és 18 500 forint között húzódik támasz, míg 18 770 forintnál az első rövid távú ellenállás, ezt követően a 19 000-19 100 forintos tartomány jelent akadályt. Pénteken az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,09 százalékkal 18 550 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy

Mol továbbra is a május óta tartó csökkenő trendvonalat próbálja áttörni, egyelőre sikertelenül,

jelenleg 2660 forintnál húzódik az ellenállás, míg 2600 forintnál támasz található. Pénteken a Mol 28 forinttal, 1,07 százalékkal 2644 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

A Richter a 30 napos mozgóátlagról pattant fel, amely 10 780 forint közelében jelent fontos támaszt, ellenállás 11 ezer forintnál látható. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,3 százalékkal 10 910 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom grafikonján 1046 forintnál, majd 1060 forintnál húzódnak fontos ellenállási szintek, míg támasz 1000 forintnál látható. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,97 százalékkal 1046 forintra emelkedett, forgalma 441,4 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!