A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvező nemzetközi hangulat ellenére borús napot zárt a magyar piac, a BÉT-en alacsony forgalom mellett esett a BUX. Hozzátette, hogy csak a Mol árfolyama tudott emelkedni a vezető részvények közül, miközben egyik blue chipnél sem érkezett olyan hír, amely indokolta volna ezeket a mozgásokat.
Jelezte, hogy napok óta nagy a kereslet az OPUS-részvények iránt, ez a trend folytatódott, így szerdán 420 millió forintos forgalma volt a BÉT prémium kategóriájában jegyzett papírnak, amelynek az árfolyama végül 1,56 százalékkal 457 forintra emelkedett. Az elemző szerint az OPUS-ban tapasztalható magas forgalom azzal magyarázható, hogy a társaság részvénye szeptemberben bekerül az angol FTSE több nemzetközi részvényindexébe.
A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2720 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 1,32 százalékkal 18 305 forintra csökkent, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,59 százalékkal 1018 forintra esett, forgalma 180,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,84 százalékkal 10 650 forintra gyengült, a részvények forgalma 926,7 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6641,89 ponton zárt szerdán, ez 10,49 pontos, 0,16 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!