A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: visszafogottabb forgalom mellett a Mol, a Richter és az OTP húzta fel a BUX-ot, ami a nemzetközi piaci hangulattal együtt mozgott.

Hozzátette, hogy a vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom gyengélkedett, ez pedig egybevág azzal, hogy az európai piacokon is a telekommunikációs szektor teljesített gyengébben. 

  • A Mol 30 forinttal, 1,13 százalékkal, 2692 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. 
  • Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,42 százalékkal, 21 700 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,78 százalékkal, 1276 forintra csökkent, forgalma 219,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,06 százalékkal, 10 510 forintra emelkedett, a részvények forgalma 965,8 millió forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6856,89 ponton zárt szerdán, ez 3,31 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Nem járt csehül a Mol, fél év mentességet kapott a társaság

Június végéig még biztosan értékesíthet orosz nyersolajból finomított termékeket Csehországban a Mol. Erről itt tudhat meg többet >>>

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!