Csökkenő első kilenchavi nyereségről adott számot pénteken a két megmaradt tőzsdei áramszolgáltató cég, az Elmű és az Émász.

A fővárosi társaság konszolidált profitja 21,8 milliárd forintról 19,4 milliárd forintra csökkent, az árbevétel ennél kisebb mértékben zsugorodott, 187 milliárd forintról 179,6 milliárd forintra. Az Émász esetében arányaiban nagyobb lett a visszaesés, a közel 5 százalékos árbevétel-csökkenés mellé itt 50 százalékos nyereségcsökkenés járult, 4,5 milliárd forintról 3,25 alá zsugorodott a profit. Mindkét társaság eredményességét érezhetően megnyirbálta az energetikai cégeket terhelő különadó, az Émász 1,175, az Elmű 2,2 milliárd forint adót fizetett ezen a címen az első kilenc hónapban.

A két társaság részvényei nyár közepe óta mélyrepülésbe kezdtek a Budapesti Értéktőzsdén, az Émász október elején ötéves mélypontra süllyedt, az Elmű ugyanekkor hétéves mélypontra került. A tavalyi év után 1400, illetve 1700 forintos részvényenkénti osztalékot fizetett a két társaság. Ha év végén a jelenlegihez hasonló lenne az eredménycsökkenés üteme és az osztalék nagysága jövőre igazodna az eredmény változásához, 900, illetve 1500 forint feletti kifizetésre lehetne számítani, azonban az elmúlt években számtalanszor megtörtént, hogy a kifizetés nagysága nem követte az eredmény változását. Így érthető a piac részéről az óvatosság, azonban a jelenlegi árszinten már mindkét részvény könyv szerinti értéke alatt cserél gazdát (az Émász mélyen alatta), amire szintén nagyon régóta nem volt példa.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!