A továbbra is ugrásszerű növekedést Donald Trump megválasztott amerikai elnök kriptopárti álláspontja mellett a Federal Reserve további kamatcsökkentési várakozásai is hajtották.
A 93 462 dolláros rekordszintet azonban végül nem tudta tartani a kriptovaluta, csütörtökön 91 305 dolláron cserélt gazdát Londonban. A szélelesebb kriptopiac ingadozott a veszteség és a nyereség között.
A Bloomberg rávilágít, hogy a spekulánsok most azt próbálják kifundálni, hogy tovább hajthatja-e Trump retorikai támogatása a digitális eszközöket, utat adva a százezer dolláros álomhatárnak, vagy inkább a profitbevétel számára jelent lehetőséget. A választások óta ugyanis 34 százalékkal hágott feljebb a Bitcoin.
A szerdán megjelent friss amerikai inflációs adatok megfeleltek az elemzői előrejelzéseknek, ami a kereskedőket arra ösztönözte, hogy újabb fogadásokat tegyenek a Fed decemberi negyedpontos kamatcsökkentésére. Ugyanakkor bonyolíthatja a helyzetet Trump szélesebb körű adócsökkentési és protekcionista kereskedelmi vámjaira vonatkozó ígérete.
Michael Novogratz milliárdos, a kriptofókuszú Galaxy Digital LP alapítója a hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az amerikai Bitcoin stratégiai tartalékainak esélyei alacsonyak, ugyanakkor hozzátette, hogy a legnagyobb token 500 ezer dollárra emelkedhet, ha megvalósul.
Hatalmas pofont vitt be az aranynak a bitcoin
Donald Trump győzelme közel kéthavi mélypontra vitte az aranyat, miközben a befektetők részvények és kriptovaluták felé fordultak. Eközben a dollár tovább erősödik. Elemzők viszont nem temetik az aranyat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!