A részvénypiac forgalma 29,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX visszaesése nem meglepő, hiszen Európa-szerte hasonló mértékben zuhannak a tőzsdeindexek, az amerikai és az ázsiai részvénypiacok ugyancsak gyengélkednek.

Szemán Péter szerint a mindenütt egyszerre látható csökkenés arra utal, hogy nem kibocsátói hírek mozgatják az árfolyamokat. A kedvezőtlen nemzetközi hangulat az Egyesült Államok gazdaságának friss adataival magyarázható, a pénteken megjelent munkaerőpiaci adatok világszerte fokozták a befektetői aggodalmakat, ennek a hatása látható a hétfői tőzsdeadatokban is – tette hozzá.  

A Mol árfolyama 56 forinttal, 2 százalékkal 2746 forintra csökkent 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 800 forinttal, 4,44 százalékkal 17 220 forintra esett, forgalmuk 22,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 38 forinttal, 3,47 százalékkal 1056 forintra gyengült, forgalma 910,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 1,45 százalékkal 9855 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6459,71 ponton zárt hétfőn, ez 229,57 pontos, 3,43 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hatalmas elmozdulás történt a hazai állampapír piacon

Többszörösre nőtt a kereslet a magyar diszkont-kincstárjegyekre, emellett pedig a GDP- és a kamatvárakozások is lefele tolják a hozamokat.

A részletekről ITT írtunk bővebben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!