A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,75 pontos emelkedéssel 77 691,01 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest csaknem változatlan.

A szerdai nyitást követően iránykereséssel folytatódhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Czibere Ákos szerint a kedvezőtlen részvénypiaci hangulat egyelőre nem fordult meg, a vezető részvények gyengülhetnek. A BÉT részvényindexe, a BUX 514,07 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel 77 690,26 ponton zárt kedden 19,7 milliárd forintos összforgalom mellett.

Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,09 százalékkal 21 200 forintra mérséklődött, és valószínűleg nem áll meg a gyengülés, az Equilor szakértője szerint a folytatásban 21 ezer forint alá eshet az árfolyam.

A Mol kedden 32 forinttal, 1,21 százalékkal 2602 forintra csökkent, a továbbiakban 2600 forint alá, elhúzódó gyengülés esetén 2560 forint alá is eshet.

A Richter előzőleg 190 forinttal, 1,78 százalékkal 10 500 forintra gyengült, ezt követően 10 400, majd 10 300 forint körül lehetnek a következő támaszok.

A Magyar Telekom árfolyama kedden 8 forinttal, 0,65 százalékkal 1248 forintra erősödött, a szerdai nyitást követően 1226 és 1253 forint között mozoghat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!