A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,24 pontos emelkedéssel, 70 647,28 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest minimálisan erősödött.

A nemzetközi befektetői hangulat enyhe javulása is segítheti az emelkedést a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán

az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Czibere Ákos az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a BUX index emelkedett kedden, és egészen közel van a korábban beállított történelmi maximumhoz. A BUX 273,41 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 70 647,04 ponton zárt kedden.

Az elemző szerint a vezető részvények közül különösen izgalmas lehet az OTP mozgása, a bankpapír grafikonján 17 700 forint közelében húzódik fontos ellenállási szint, felette 18 ezer forintnál adódhat a következő akadály. Kedden a részvények ára 90 forinttal, 0,51 százalékkal 17 690 forintra erősödött, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Mol grafikonján 2930 forint közelében a 200 napos mozgóátlag jelent fontos ellenállást, míg 2840 forintnál támasz látható. A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2856 forintra csökkent kedden, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

A Richter fontos ellenállást tört át, a következő fontosabb akadály 9500 forintnál látható. Kedden a papír árfolyama 180 forinttal, 1,94 százalékkal 9465 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom lefelé korrigált, a következő támasz 1023 forintnál látható, míg az 1038 forintos szint most ellenállást jelent az elemző szerint. A részvény árfolyama 22 forinttal, 2,1 százalékkal 1024 forintra esett, forgalma 2,5 milliárd forint volt kedden.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!