A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,15 pontos csökkenéssel, 72 280,95 ponton nyitott szerdán.

A legutóbbi, pénteki záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

Az európai határidős mozgások alapján pozitív tartományban kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 608,98 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 72 282,10 ponton zárt a legutóbbi kereskedési napon, múlt pénteken.

Czibere Ákos az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy pénteken az OTP árfolyama az 50, majd a 30 napos mozgóátlag fölé emelkedett, így ezek 17 991 és 18 164 forintnál támaszt képeznek, míg ellenállás 18 300 forintnál látható. Pénteken az OTP-részvények ára 500 forinttal, 2,82 százalékkal, 18 200 forintra erősödött, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Richternél nem változtak a fontos szintek, az árfolyam 10 560 és 10 290 forint között mozog. Pénteken a Richter-papírok árfolyama nem változott, 10 360 forint maradt, 1,2 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol a 2740 forintos szint alatt zárt, amely így továbbra is ellenállást képez, támasz pedig 2700 forintnál látható. Pénteken a Mol 8 forinttal, 0,29 százalékkal, 2722 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az elemző szerint a Magyar Telekom árfolyama továbbra is az 50 napos mozgóátlaggal küzd, ami 1061 forintnál húzódik, 1044 forintnál van a következő támasz, míg ellenállás 1075 forintnál. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,13 százalékkal, 1054 forintra esett, forgalma 149,5 millió forint volt.

Hamar eléri a plafont az európai csoda

Új csúcsra emelkedhetnek idén az európai tőzsdék, azonban a további növekedés hamar korlátokba ütközhet a gazdaság gyengélkedése miatt – vélik a nagy befektetési bankok elemzői. Azért egy közel 5 százalékos növekedés még belefér.

A részletekről ITT írtunk bővebben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!