A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,33 pontos csökkenéssel, 73 193,46 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

Kedvező hangulatban, mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 355,28 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel 73 193,79 ponton zárt csütörtökön

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte: a vezető részvények közül az OTP meg tudott maradni a 30 napos mozgóátlag felett, amely 18 262 forintnál jelent támaszt, a következő ellenállás 18 770 forintnál húzódik. Csütörtökön az OTP-részvények ára 170 forinttal, 0,93 százalékkal, 18 475 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol továbbra is a 2700 forintos támaszt teszteli, míg 2740 forintnál ellenállás látható. Az előző nap a Mol árfolyama 10 forinttal, 0,37 százalékkal, 2710 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

A Richter folytatta az emelkedést, csütörtökön elérte a 10 800-11 000 forintos ellenállási zóna alját, támasz továbbra is 10 560 forintnál van. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,75 százalékkal 10 730 forintra emelkedett, a részvények forgalma 946,9 millió forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom grafikonján 1000 forintnál támasz és 1060 forintnál ellenállás látható. A Santander Biuro Maklerskie 1196 forintról 1285 forintra emelte a Magyar Telekom 12 hónapos célárfolyamát, változatlanul felülsúlyozás ajánlással. Jelenleg 8 elemző ajánlja vételre a részvényt, a medián célárfolyam 1205 forint.

Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,2 százalékkal, 1020 forintra nőtt, forgalma 169,1 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!