A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,60 pontos emelkedéssel, 72 751,10 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

Enyhe emelkedés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután hétfőn a 73 ezer pontos szintet nem tudta áttörni a hazai részvényindex, onnan negatív korrekció indult.

A BÉT részvényindexe, a BUX 253,09 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 72 750,50 ponton zárt hétfőn.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 18 400 forintnál húzódik támasz, míg 18 770 forintnál ellenállás, a technikai kép alapján hamarosan nagyobb elmozdulás indulhat. Hétfőn az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 500 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Richter grafikonja szintén nagyobb mozgás lehetőségére utal az elemző szerint; rövid távú ellenállás 10 750 forintnál húzódik, felette 11 ezer forintnál adódhat a következő fontosabb szint. A papír árfolyama 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 750 forintra nőtt hétfőn, forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A Mol a pénteki felpattanás után lefelé korrigált, támasz 2620 forintnál, ellenállás pedig 2700 forintnál látható. Hétfőn a részvény 24 forinttal, 0,9 százalékkal 2636 forintra gyengült, 298,1 millió forintos forgalomban. Az elemző a kommentárban kitért arra is, hogy célárcsökkentés érkezett a Mol részvényeire, de már vételre ajánlják. A Raiffeisen Bank 3200 forintról 3150 forintra csökkentette a Mol részvényeire vonatkozó 12 havi célárfolyamát, viszont az ajánlást tartásról vételre javították. Jelenleg 8 elemző ajánlja vételre, 4 tartásra, 1 eladásra a Molt, a medián célárfolyam 3378 forint.

A Magyar Telekom grafikonján nincs változás, támasz 1000 forintnál húzódik, míg a 30 napos mozgóátlag jelenti az első fontosabb ellenállást, jelenleg 1041 forintnál. A Magyar Telekom árfolyama 1022 forint maradt, forgalma 149,3 millió forint volt hétfőn.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!