A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a magyar részvénypiac régiós szinten kissé lemaradt, az európai tőzsdék többnyire jobban teljesítettek kedden.
Ugyanakkor annak ellenére, hogy a BÉT nem zárt kiugróan jó napot, a nap döntő részében biztatóan alakult a kereskedés, egyik részvény gyengülése sem jelentős – tette hozzá Muhi Gergely.
  • A Mol 14 forinttal, 0,53 százalékkal 2622 forintra csökkent 795,0 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,32 százalékkal 18 560 forintra erősödött, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama megállt 1022 forinton, forgalma 523,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 720 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. 
A BUMIX 6600,37 ponton zárt kedden, ez 29,5 pontos, 0,44 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!