Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, a vártnál kedvezőtlenebb amerikai munkaerőpiaci adatok miatt a befektetők elbizonytalanodtak, ugyanakkor a jövő héten derül csak ki, hogy ennek hatására milyen irányt vesz az európai piacokon a kereskedés. Ugyanakkor még azt sem tudni, hogy emiatt zárt-e gyenge napot a BÉT.

A Mol 22 forinttal, 0,83 százalékkal 2644 forintra, a Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 600 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,79 százalékkal 1026 forintra nőtt, az OTP-részvények ára viszont változatlanul 18 300 forinton maradt.

A BUMIX 0,35 százalékkos, 23,5 ponttal csökkent csütörtökhöz képest.

Nyomás alatt a Raiffeisen, megütötték a részvényeket

Hatalmas zuhanással reagált a Raiffeisen részvények árfolyama a hírre, amely szerint egy orosz bíróság ellehetetlenítette kivonulását Oroszországból. Ezzel tovább bonyolódik a bankcsoport helyzete, amelynek a szankcióktól is félnie kell. Ez persze meg is látszik az árazáson.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!