A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,41 pontos emelkedéssel, 56 450,63 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest minimálisan erősödött.

Varga Zoltán még a nyitás előtt az MTI-nek küldött kommentárjában közölte,

a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is az 50 napos mozgóátlag képez támaszt 13 666 forintnál, míg 14 ezer forintnál húzódik ellenállási szint.

Az előző nap az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,25 százalékkal 13 835 forintra erősödött, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője hozzátette, hogy a Mol újabb támaszt próbál letörni, a 200 napos mozgóátlag és egy emelkedő trendvonal 2785 forintnál található, míg 2817 forintnál már ellenállást jelent az 50 napos mozgóátlag. Kedden a Mol 30 forinttal, 1,07 százalékkal 2780 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az elemző szerint a Richter szintén támasz alá került, a következő fontos szint 8450 forintnál adódik.

Az előző nap a Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 2,63 százalékkal 8500 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom grafikonján 600 forintnál adódik támasz, 623 forintnál ellenállás, a mostani technikai kép alapján a támasz letörésére van nagyobb esély. Kedden a Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 0,98 százalékkal 607 forintra esett, forgalma 309,3 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!