Jelentős mozgások zajlanak csütörtök napközben a devizapiacon és a hazai tőzsdén, a forint fokozatosan gyengül, közben viszont a magyar tőzsde szinte szárnyal, új történelmi rekordon járt délelőtt a BUX, dél körül közel 75 ezer pontig menetelt az index.
A magyar fizetőeszköz délelőtt 10 órakor kezdett látványos gyengülésbe (akkor jelent meg a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése), előtte még 395 forint alatt jegyezték az eurót, délre pedig 396,4-ig szökött fel a devizapár kurzusa.
Kapcsolódó
A KH Értékpapír elemzői szerint a külföldi kamatvágások (EKB, Fed) megnyitják a teret a Magyar Nemzeti Bank előtt is a további lazításra, pozitívum azonban, hogy a fokozatos hazai kamatcsökkentések mellett is stabil a forint árfolyama.
Vagyis vélhetően nincs ok a pánikra, az euró-forint keresztárfolyam maradhat a 390-400-as sávban.
A forint szempontjából rövidtávon nem túl biztató, hogy a technikai kép alapján 397,5-nél van csak komolyabb ellenállás. A jelenlegi szinten utoljára két hete kereskedtek a magyar devizával.
Megosztott lehet az EKB
Az euró-dollár csütörtöki mozgása szintén nem kedvez a forintnak, a dollár ugyanis erősödni kezdett az euróval szemben azok után, hogy szerdán éves rekordra, 1,12 fölé emelkedett. A fordulatot egyértelműen az hozta el, hogy a Reuters nyilvánosságra hozta a több forrásból megerősített értesülését, miszerint az Európai Központi Bank döntéshozóinak egy része amellett kardoskodik, hogy a vártnál gyengébb euróövezeti gazdasági adatok sorozata láttán a jövő hónapban is csökkentsen az alapkamaton az EKB.
Az ülés október 17-én esedékes, az eredeti tervek szerint nem módosítottak volna a kamatokon. A pénzpiacokon most 50-60 százalék a valószínűsége, hogy az EKB 25 bázisponttal 3,25 százalékra csökkenti a betéti kamatlábat, míg egy hete még csak 35 százalék volt ennek az esélye.
A szeptemberi beszerzésimenedzser-index felmérés adatai viszont egyértelműen arra utalnak, hogy a térség gazdasági fellendülése ingatag, emiatt válhat szükségessé a monetáris lazítás –
mondta Paul Hollingsworth, a BNP Paribas vezetője a Reutersnek.
Nagyon mást vár a kormányfő és a jegybank
A forintra lehetett hatása a magyar miniszterelnök szerdai beszédének is. Itt új információ volt, hogy Orbán Viktor szerint 3-6 százalékos gazdasági növekedést kell megcélozni (korábban 3-5 százalékos tartományt említett a kormányfő). Ennek lehet olyan olvasata, hogy amikor az eurózónában szinte alig várható érdemi növekedés, tehát a külső környezet potenciálisan gyenge, akkor 3-6 százalékos GDP-bővülést (erőltetetten, mindenáron) csak olyan intézkedésekkel lehet elérni, ami növelheti a költségvetés hiányát, ez pedig kockázat a forint árfolyamára nézve. A Nemzeti Bank nem is ennyire optimista, várakozásuk 2,7-3,7 százalékos GDP növekedés jövőre.
Csúcson a Richter és a BUX
Közben a magyar tőzsde valósággal megtáltosodott, szerdán kifejezetten magas forgalom mellett 1,1 százalékos pluszban (rekordon) zárt, csütörtökön pedig folytatódik a remek teljesítmény. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy történelmi rekordon kereskednek a Richter részvényekkel, az OTP pedig centikre van attól, hogy szintén mindenkori csúcsra érjen.
A Richternek az is segít, hogy csütörtök délelőtt az Erste elemzője 11 340 forintról 12 695 forintra emelte a gyógyszergyártó részvény célárát. Az új célár közel 18 százalékos emelkedési potenciált jelent. Miró József vezető elemző szerint a versenytársakhoz képest nagyon olcsó a Richter, mintegy 40 százalékkal alulértékelt.
Sokáig a befektetők attól féltették a Richtert, hogy 2030 után (amikor a legfontosabb készítményének, a Vraylarnak lejár az amerikai kizárólagossága) nem folytatódik a nyereség folyamatos emelkedése. De úgy tűnik a menedzsment mindent megtesz, hogy ez ne így legyen, folyamatosan dolgoznak a 6 év múlva kieső bevétel és profit pótlásán.
Az OTP is megpróbálkozik a rekorddöntéssel
Az OTP részvények árfolyama csütörtökön átlépte a 19 000 forintot. Az elemzők a magyar bankpapírra nézve is optimisták, a Raiffeisen például 21 800 forintos árat tart egyéves időtávon belül elérhetőnek.
Csütörtökön az MNB bemutatta a hazai hitelpiac aktuális folyamatait, ezek alapján is lehet számítani az OTP papírok további erősödésére: 2024 második negyedévében a háztartási hitelek bruttó könyv szerinti állománya 2,8 százalékkal emelkedett (10 727 milliárd forintra), s a már folyósított hitelek mindössze 1,5 százaléka volt 90 napon túli késedelemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!