A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,89 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 90 023,53 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: jó hangulatban zajlott a kereskedés a főbb nemzetközi piacokhoz hasonlóan Budapesten is.
A vezető részvények közül a Mol és Telekom emelkedett.
A Mol pozitív híre volt, hogy új kőolajmezőt találtak a Dunántúlon, Somogysámson határában. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút nem túl jelentős, napi 1200 hordó termelésre képes – jegyezte meg. Az OTP és a Richter kisebb esést mutatott, a bankpapírnál a befektetői profitrealizálás állhat a háttérben, az év eleje óta tartó emelkedés okán – mondta.
- A Mol 22 forinttal, 0,77 százalékkal 2886 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,2 százalékkal 25 300 forintra csökkent, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 36 forinttal, 2,13 százalékkal 1726 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 10 600 forint maradt a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8785,26 ponton zárt szerdán, ez 176,56 pontos, 2,05 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Somogyban talált olajat a Mol
Még mindig van potenciál a magyarországi szénhidrogén-kutatásban: a Mol új találata napi 1200 hordó kőolaj kitermelését teszi lehetővé.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak