Körülbelül fél százalékkal gyengült kedden a forint az euróval szemben. Délután 323,23 forintba került egy euró a nemzetközi piacokon. A dollárral szemben még nagyobb mértékű volt a gyengülés, 0,74 százalékkal drágult a zöldhasú, 282,61 forintra. Az állampapírpiaci hozamok ugyanakkor csökkentek, a referenciaráták az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint 0-0,1 százalékkal csökkentek, a legnagyobb mértékben a tízéves állampapír hozama esett 10 bázisponttal 2,68 százalékosra.
A szakemberek szerint a háttérben az alacsony infláció állhat. A KSH kedd reggel tette közzé a decemberre, illetve a 2018-ra vonatkozó adatokat. Tavaly az átlagos infláció 2,8 százalékos volt, decemberben az éves szinten 2,7 százalékos áremelkedést mértek. Az idén a piaci elemzők 3 százalékos inflációt várnak.
Kapcsolódó
"Az alacsony infláció és a csökkenő állampapírpiaci hozamok miatt arra számít a piac, hogy csúszik a Magyar Nemzeti Banknál a kamatemelési ciklus kezdete, ez okozhatta a forint gyengülését" - mondta a Napi.hu-nak Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!