A Duna House 4,454 milliárd forint osztalékot fizet ki. Ebből 4,292 milliárd jut a törzsrészvényekre, ami részvényenként 124,82 forintot jelent. Dolgozói részvényekre161,556 millió forint jut, jelentette ki a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) holnapján az éves rendes közgyűlést követően hétfőn – írja az MTI.
Természetesen ebben az esetben az igazgatóság dönt, arról mikor történjen meg az osztalék kifizetése, illetve arról is, hogy mennyi részletben fizessék ki az összeget. A tájékoztatás alapján kiderül az is, hogy a közgyűlés elfogadta a társaság 2023-as IFRS szerinti egyedi, éves beszámolóját a 2,934 milliárd forint nyereségről és 18,922 milliárd forint mérlegfőösszeggel.
Az IFRS standardok szerinti konszolidált beszámolót 2,435 milliárd forint teljes átfogó jövedelemmel és 33,497 milliárd forint mérlegfőösszeggel fogadták el.
A Duna House részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A hétfői napon 1,02 százalékkal 990 forintra erősödött, amely nem marad el túlzottan a legmagasabb 1050 forintos értéktől. A legalacsonyabb ár eddig 530 forint volt.
Óriási rajtot vett a Duna House, egy rekordját is megdöntötte
A Duna House cégcsoport kimagasló növekedéssel indította a 2024. évet, minden üzleti szegmens növekedett év/év alapon mind a négy országban, ahol a csoport tevékenykedik - értékelte az idei első negyedév tevékenységét a Duna House (DH). A lengyel hitelközvetítő szegmens újabb rekordokat döntött, és a magyar üzletágak is erős kétszámjegyű növekedésen vannak túl az egy évvel ezelőtti mélyponthoz képest – írták.Bővebben--->
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!