Hosszú idő után újra 2 százalék alá csökkent az euróövezet inflációs rátája, ez pedig tovább erősíti az Európai Központi bank októberi kamatdöntő ülésen a kamatcsökkentés esélyét.
Az augusztusi 2,2 százalék után szeptemberben 1,8 százalék volt az éves árindex-változás, az adat egyébként megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Ezzel a végéhez érhet az infláció elleni küzdelem, ami a jelek szerint épp kerek három évig tartott, utoljára 2021 szeptemberében volt 2 százalék alatt az éves fogyasztói árindex. A nagymértékű visszaesést most a csökkenő energiaköltségek és az alacsony alapanyagárak támogatták. A maginfláció még magasabban ragadt: 2,8-ról csak 2,7 százalékra csökkent, ez szintén a várakozásokat tükrözte.
Az elmúlt 3 évben az alábbi tényezők miatt volt magas az inflációs nyomás és került a ráta 10 százalék fölé:
- energiaárak ideiglenes elszállása
- járvány utáni újranyitás miatt keletkező szűk keresztmetszet a termelővállalatoknál
- bőséges fiskális támogatás
Az infláció elleni harcban azonban gyors és hatásos segítség volt az EKB részéről a kamatok emelése, így most már azon vitáznak a jegybankárok, milyen gyors legyen a kamatok csökkentése, a júniusi és szeptemberi lépések után.
Christine Lagarde, EKB-elnök kedden az Európai Parlamentben tartott beszédében értékelte az inflációs számokat, jelezve, hogy a trend alakulását az októberi kamatdöntő ülésen figyelembe fogják venni.
Ennek megfelelően az euró nagyot gyengült, a hétfői 1,12 helyett már csak 1,1066 dollárt kell adni egy euróért. Ez értelemszerűen gyengítette a feltörekvő piaci devizákat, így a forintot is, amely 398-ig gyengült kedden az euróval szemben.
A kamatcsökkentés mellett számos érv szól, például, hogy a szolgáltatások inflációja is szépen lefele tart, már csak évi 4 százalékos értéket mértek a statisztikusok szeptemberben.
Sőt az inflációs folyamat annyira pozitívnak látszik, hogy az EKB könnyen felülírhatja saját prognózisát, miszerint csak 2025 végén tér vissza az infláció 2 százalékos célzónába. Lagarde beszéde után már 85 százalékra nőtt az esély a vágásra október 17-én, szemben a múlt heti 25-tel. Az év végéig pedig összesen 50 bázisponttal ereszkedhet az euróövezeti kamatkörnyezet. Az EKB eredetileg 2024 végére jelzett előre 2,5 százalékos inflációt, de az erőteljesen eső olajárak láttán aligha lesz ilyen magas az év végi érték.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!