Nem ment jól a befektetési alapoknak tavaly, az év végére be is sokalltak a befektetők, és decemberben több mint 108 milliárd forintot vettek ki a konstrukciókból a Bamosz adatai szerint. Az alapokban így az év végére mindössze 6162,8 milliárd forint maradt, ami egyéves mélypontot jelent.
Az ingatlanalapokba persze decemberben is dőlt a pénz, az év utolsó hónapjában csaknem 80 milliárd, az év egészében pedig közel 440 milliárd forintnyi friss megtakarítást vonzottak. Ezzel a teljes állományuk az év végén már 1545,5 milliárd forint fölött volt. A hozamaik is viszonylag jók voltak, kettő kivételével (az egyik a régi quaestoros ingatlanfejlesztő alap) pozitív lett a hozamuk, a legjobb konstrukciók 40 százalék fölött hoztak. A legnagyobb lakossági alapok hozama ugyan viszonylag szerény volt, 2,16-3 százalék között alakult, de más alapokkal, például a Raiffeisen vagy a Duna House ingatlanalapjával a befektetők két számjegyű hozamot érhettek el 2018-ban.
Alapfajta | Vagyon (Mrd Ft) |
Pénzpiaci | 606,07 |
Kötvényalap | 885,43 |
Vegyes alap | 969,83 |
Részvényalap | 373,03 |
Abszolút hozamú alap | 936,85 |
Ingatlanalap | 1545,47 |
Forrás: Bamosz |
Az abszolút hozamú alapok többsége ezzel szemben csalódást okozott tavaly. Ezek a konstrukciók azzal kecsegtetnek, hogy minden piaci helyzetben képesek pozitív hozamot elérni, hiszen szabadon fektethetnek be a legtöbb értékpapírba, devizába, ráadásul short pozíciókat is vehetnek fel, vagyis azzal is nyerhetnek, ha esnek az árfolyamok. Tavaly így történt, az abszolút hozamú alapok többsége mégis mínuszban zárta az esztendőt. Voltak persze kivételek, jól teljesített például az OTP Emda, az OTP G10 euró, vagy a Hold Alapkezelő Citadella és Platnina Pí alapjai.
Voltak azonban olyan abszolút hozamú alapok is, amelyeknek az árfolyama több mint 10 százalékot esett tavaly. Ezek között volt például az Accorde Abacus, de az OTP Sigma és az OTP ÚJ Európa eurós sorozata is kétszámjegyű mínuszban zárta 2018-at. A legnagyobb abszolút hozamú alapok közül az OTP Supra több mint 5 százalékot esett, az Aegon Alfa és az OTP Prémium származtatott alap 3,6 százalékos mínuszban zárt. A befektetők türelme annyira elfogyott, hogy decemberben az abszolút hozamú alapokból csaknem 36 milliárd forintot vettek ki, a teljes év során pedig 130 milliárd forintnyi befektetési jegyet váltottak vissza. Az abszolút hozamú alapok állománya ezzel az év végére 20 hónapos mélypontra, 937 milliárd forintra esett.
A pénzpiaci alapok vagyona is alaposan megcsappant az év végére, Decemberben 80 milliárd forint körüli összeget vontak ki a nagyrészt már enyhén negatív hozamú konstrukciókból, amelyek állománya az év végén így 606 milliárd forintra ment össze. Azóta pedig még tovább zsugorodott, hiszen több alapkezelő is megszüntette a pénzpiaci alapját, illetve kötvényalappá alakította át a szigorodó uniós szabályozás miatt.
A kötvényalapokból 273,5 milliárd forint távozott tavaly, az állományuk ezzel ötéves mélypontra, 885 milliárd forintra csökkent. A hazai hosszú kötvényalapok hozama az állampapír-piaci árfolyamesések miatt kivétel nélkül negatív lett, 1-5 százalék között buktak rajtuk a befektetők. Ennél valamivel kisebb mértékben, de a rövid kötvényalapok árfolyama is esett.
A részvényalapok tőkeáramlása az év egészében nézve még pozitív volt, decemberben azonban már ezektől is elfordultak a befektetők. Az alapok vagyona az év végén 373 milliárd forint volt, 15 hónapos mélyponton állsz. Mivel sem a részvény-, sem a kötvénypiacokon nem lehetett tavaly keresni, nem túlságosan meglepő, hogy a vegyes alapoktól is elfordultak a befektetők, és bár az év első felében még ment beléjük friss pénz, június óta minden hónapban tőkekivonást szenvedtek el, az év végére így több mint egy év után ismét 1000 milliárd forint alá süllyedt az állományuk.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!