A Fővárosi Ítélőtábla egy kisbefektető által indított perben hozott november 18-i jogerős ítéletében kimondta, nincs olyan jogszabály, amely kötelezné az államot, hogy azokért vagyontárgyakat, részvényeket, üzletrészeket vagy termőföldet ajánljon fel, illetve azokat megvásárolja.
Így a kárpótlási jegyektől tulajdonosaik már csak a tőzsdén szabadulhatnak meg - közölte a lappal az Igazságügyi Hivatal (IH) -, már ha találnak rájuk vevőt. Az 1742 forint névértékű papírokra az utolsó, százdarabos üzlet 966 forinton köttetett január 13-án.
Kapcsolódó
A pert Gagyi Pálffy Attila azon idős, szerinte érdekérvényesítésre nem képes emberek helyett indította, akik a munkaszolgálatra elhurcolásukért kaptak kárpótlási jegyet 2007-2010 között, ám azok ellenében az állam semmit sem ajánlott fel. Jelképes darabszámú, száz kárpótlási jegy megvásárlását követően Gagyi Pálffy tudakolta meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM), hogy azokat mire használhatja fel. A több mint egy év múlva kapott válasz szerint az NFM nem tud felkínálni megfelelő vagyonelemeket a kárpótlási jegyekért cserébe.
Az állami vagyonról szóló törvény ugyanis kimondja: az intézményes privatizáció lezárult. A kárpótlási törvény ugyan tartalmazza, hogy ha az állami vagyont értékesítik, az azt lebonyolító állami intézmény jogosult meghatározni, hogy vételárként elfogad-e kárpótlási jegyet, vagy kizárólag készpénzt. Ám az elfogadás feltétele, hogy az figyelembe veszi a társadalom teherbíró képességét. Márpedig ez utóbbi alapján Gagyi Pálffy szerint az államcsőd elismerésével ér fel, hogy utoljára 2006 decemberében lehetett fizetni kárpótlási jegyekkel, az MNV Zrt. által felajánlott Mol-részvényekért.
A kisbefektető ellentmondásosnak tartja a keresetét elutasító jogerős bírósági végzés indoklását, amely szerint az állam nem kényszeríthető privatizációra, de az önként vállalt magánosításokban korlátozásmentesen fel kell tudni használni a kárpótlási jegyeket. Emiatt a Kúriához fordul jogorvoslatért, egyúttal fontolgatja, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát is felkeresi - írta a Világgazdaság.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére
