Még aggasztóbb helyzetbe került a kínai ingatlanfejlesztő-óriás, az Evergrande: a vállalat 305 milliárd dollárral tartozik, készpénzhiányban szenved, és a befektetők attól tartanak, hogy az összeomlás rendszerszintű kockázatot jelenthet a kínai pénzügyi rendszerre nézve, és világszerte kihathat a válsága. A társaság már múlt pénteken sem tett eleget egy dollárkötvény-kamatokra vonatkozó fizetési kötelezettségének, közben pedig a belföldi - jelen esetben a kínai - papírokra még fizetget, de már ott is látszódnak a gondok.
A vállalatnak szerdán 47,5 millió dolláros kötvénykamatot kellett volna fizetnie 2024. márciusi 9,5 százalékos dollárkötvénye után, miután múlt csütörtökön 83,5 millió dolláros kamatfizetést mulasztott el. A kínai GDP 2 százalékának megfelelő kötelezettségállományt nyögő Evergrande aggodalmakat keltett azzal kapcsolatban, hogy a pénzügyi rendszert világszerte megfertőzhetik ben elterjedhetnek a gondjai. Az aggodalmakat némileg enyhítette, miután a kínai központi bank megígérte, hogy megvédi a lakásvásárlók érdekeit a teljes csődtől.
A jegybank szerdán felszólította a pénzintézeteket, hogy működjenek együtt az illetékes szervezeti egységekkel és a helyi önkormányzatokkal az ingatlanpiac "stabil és egészséges" fejlődésének fenntartása és a lakásvásárlók érdekeinek védelme érdekében.
Az Evergrande hallgatása az offshore fizetési kötelezettségeiről azonban a globális befektetőkben azt a kérdést vetette fel, hogy vajon nagy veszteségeket kell-e majd lenyelniük, amikor a szeptember 23-án és szeptember 29-én esedékes kötvényekre vonatkozó 30 napos türelmi idő lejár. Egyes Kínán kívüli Evergrande-kötvénytulajdonosok New York-i idő szerint szerdáig nem kaptak sem kamatfizetést, sem semmilyen értesítést - mondták az ügyet ismerő személyek a Reutersnek.
Az ingatlanfejlesztő offshore befektetőkkel való bánásmódja azonban ellentétben áll azzal, ahogyan a vállalat a kínai ügyfeleit és kötelezettségeit kezeli: a cég csütörtökön közölte, hogy vagyonkezelési egysége a nagyrészt szárazföldi lakossági befektetők tulajdonában lévő, szeptember 30-ig esedékes vagyonkezelési termékek (WMP) 10 százalékos visszafizetését teljesítette.
A kifizetés csütörtökön megtörtént, és a vonatkozó pénzeszközöket a befektetők számláira utalták - közölte az Evergrande a honlapján közzétett közleményben. Azt nem részletezte, hogy mennyi pénzt fizettek ki.
A két elmaradt offshore kifizetésre azért került sor, mert a közel 20 milliárd dollárnyi külföldi adóssággal rendelkező vállalatnak a következő hónapban összesen 162,38 millió dollárnyi dollárkötvény-kuponokra vonatkozó kifizetési határideje van.
Az egykor Kína legnagyobb forgalmú fejlesztőjénél most várhatóan az ország eddigi egyik legnagyobb szerkezetátalakítása történik majd meg. A vállalat szárazföldi kötelezettségeit helyezi előtérbe, mivel attól tart, hogy problémái társadalmi zavargásokat válthatnak ki.
Peking valószínűleg nem fog közvetlenül beavatkozni az Evergrande válságának megoldásába, mentőcsomag tehát nem várható. De elemzők szerint a kommunista vezetés óvakodik egy olyan összeomlástól, amely zavargásokat szíthat. Az elégedetlen lakásvásárlók, befektetők és beszállítók ebben a hónapban tüntetéseket szerveztek az Evergrande irodáinál, bár a hatóságok betiltották az ilyen megmozdulásokat. Csütörtökön látható volt a rendőrségi és biztonsági jelenlét az Evergrande székhelye előtt a déli Sencsen városában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Az 1 százalékos felajánlások tizedét „kiveszik” jövőre a civilek zsebéből

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége
