Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewaters Associates milliárdos alapítója szerint öt olyan tényező van jelenleg, amely meghatározhatja globálisan az előttünk álló időszakot és a világgazdasági folyamatok alakulását. Ezek összefügnek egymássall és gyakran ciklikusságot mutatnak – mondta egy szingapúri konferencián a CNBC tudósítása szerint.
Az első ilyen az adósság, a pénz és a gazdasági ciklusok. A Fed akkor még csak készülőben lévő kamatcsökkentésével kapcsolatban azt tartotta a legfontosabbnak, hogy milyen lesz a monetáris lazítás dinamikája és az hogyan fog hatni elsősorban az amerikai államadósságra. A kamatdöntésről részletesen itt írtunk.
Az amerikai jegybank a szerdai döntést megelőzően 23 éve a legmagasabb szinten tartotta az irányadó amerikai kamatot. Ennek komoly költségvetési hatásai voltak az Egyesült Államokban is, ahol idénre 10,49 billió (azaz ezermilliárd) dollárt különítettek el adósságszolgálatra, azonban ez az összeg az év végéig 1,158 billió dollárra nőhet.
A hatalmas adósságokkal kapcsolatban a legfontosabb kérdés, hogy ilyen körülmények között mennyire maradhat meg egyáltalán a pénz vagyonmegőrzési funkciója.
Rettenetesen fontosnak tartja Amerika belső rendjét is, aminek nyilván meghatározó szerepe van a globális folyamatok alakulására is. Az elnökválasztás várható gazdasági és tőzsdei hatásait itt elemeztük bővebben.
Dalio szerint a novemberi amerikai elnökválasztás a legfontosabb ilyen esemény lehet eddigi élete során, mivel az hangsúlyosan rámutat az amerikai társadalom működésével kapcsolatos kihívásokra. Ráadásul tényleg úgy látszik, hogy a két oldal közötti ellentétek egy csomó területen kibékíthetetlenek.
Szerinte jogos a kérdés, hogy lesz-e rendezett hatalomátvétel, hiszen folyamatosan ott a lehetősége annak, hogy a vesztes oldal nem fogja elfogadni a választási eredményeket. Márpedig az, hogy ez a kérdés egyáltalán felvetődik rémutat arra, hogy milyen helyzetben van az amerikai társadalom. A mindenáron győzni akarás komolyan megnehezíti a demokrácia hatékony működését és gátolja a demokratikus döntéshozatalt – tette hozzá.
Bár a két oldal alapvetően ideológiai kérdésekben mutat megosztottságot – például az abortuszhoz való jog, bevándorlás és klímaváltozás – azonban a választókat ennél sokkal jobban érdeklik az infláció és a magas megélhetési költségek.
Szintén komoly hatásai lesznek a nagyhatalmi konfliktusoknak, elsősorban az Egyesült Államok és Kína viszonyának. Ezt jelenleg egy csomó feszültség jellemzi, a Dél-kínai-tenger területi kérdései, Tajvan politikai státusza és a gazdasági vámok.
A negyedik fontos tényező a természet, elsősorban az éghajlatváltozás következményei.
A természeti csapások történelmileg nagyobb veszélyt jelentettek az emberiségre és a társadalomra, mint a háború. A természeti csapások, aszályok, árvizek, járványok több embert öltek meg, mint bármely háború és nagyon sokszor voltak felelősek a nemzetközi rend megváltozásáért. Márpedig az éghajlatváltozás költségei hamarosan növekedni fognak – hangsúlyozta. A Világgazdasági Fórum szerint az átlagos hőmérséklet minden egyes Celsius fokos emelkedése a globális GDP 12 százalékos csökkenését fogja eredményezni.
Ugyanakkor a másik oldalon ott áll a technológiai fejlődés. Ha az emberiség képes lesz ezt megfelelően kezelni, akkor az ebből eredő termelékenységi előnyök hatalmas változásokat hozhatnak magukkal. Fontos az is, hogy hosszú távon, aki megnyeri a technológiai háborút, az áll majd nyerésre az esetleges katonai konfliktusokban is.
Dalio úgy látja, összességében azonban jelenleg a lefelé mutató kockáztok a nagyobbak a világban és a negatív meglepetéseknek nagyobb az esélye.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!