A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1,78 százalékkal, 25 016,46 pontra erősödött - írta az MTI a Reutersre hivatkozva. Az S&P 500-as mutatója 1,57 százalékkal gyarapodott, és 2681,36 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,2 százalékkal emelkedett, és 7183,08 ponton zárt.
A piacok hangulatát javította néhány kedvező vállalati eredménybeszámoló, valamint az, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve nem emelte meg az irányadó kamatot.
Kapcsolódó
A McDonald's forgalma 4,4 százalékkal nőtt globálisan a december végével záródott három hónapban, ami jócskán felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 3,9 százalékos növekedést. A negyedéves bevétel várt mértékben, 3 százalékkal, 5,16 milliárd dollárra csökkent. Az adózott eredménye 1,42 milliárd dollár, részvényenként 1,82 dollár lett, ami duplája az egy évvel korábbi profitnak, ami 698,7 millió dollár, részvényenként 87 cent volt. A piac által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,97 dollár lett, nagyobb a szakértők által becsült 1,89 dollárnál.
Rekord bevételt és az előző évihez képest 24 százalékkal megugró adózott eredményt ért el a december 31-ével zárult 2018-as pénzügyi évében a Boeing - írta az MTI. A repülőgépgyártó árbevétele 8 százalékkal rekordszintre, 101 milliárd dollárra emelkedett. A pénzügyi műveletek eredményei és az adózás után a Boeing 10,4 milliárd dolláros nyereséget jelentett, 23,6 százalékkal többet, mint tavaly ugyanilyenkor. Az egy részvényre jutó eredmény 17,85 dollár lett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére
