Július közepén elért rekordszintjétől mindössze 1 százalékkal marad el a vezető amerikai részvényindex, az S&P 500-as, miközben a piaci szereplők a Federal Reserve kedden és szerdán esedékes kamatdöntő ülésére várnak. Kamatcsökkentés mindenképpen lesz, a kérdés csak az, hogy az amerikai jegybank egy 25, vagy 50 bázispontos vágással kezdi-e meg a monetáris kondíciók lazítását.
A héten a korábban megszokottnál némileg jobban ingadozott a részvénypiac, miközben egyre többen várnak nagyobb kamatvágást. A chicagói árutőzsde határidős jegyzései alapján most már 50-50 százalékos esélyt adnak a negyed és a fél százalékos vágásnak, miután a munkaerőpiac megbicsaklani látszik és egyre inkább nőnek az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy túl későn jön a kamatvágás.
„A piac azt szeretné látni, hogy a Fed bízik abban, a növekedés lassulása ellenére a gazdaság zuhan szakadékba és még megvan az esély a monetáris politika fokozatosabb normalizására”
– mondta Anthony Saglimbene, az Ameriprise Financial vezető piaci stratégája a Reutersnek.
Fontos szerepe lesz ebből a szempontból a Fed friss gazdasági előrejelzéseinek és a várható kamatpályának. Jelenleg 115 bázispontos csökkentést áraznak be 2024 végéig az LSEG pénteken késő esti adatai szerint. A Fed júniusi előrejelzése ehhez képest mindössze 25 bázispontos csökkentést vetített előre az év végéig.
Walter Todd, a Greenwood Capital befektetési igazgatója szerint a jegybanknak szerdán 50 bázisponttal kéne vágnia. Szerinte erre utal, hogy a 2 éves amerikai államkötvények 3,6 százalék körül jár, miközben a Fed alapkamat 5,25 és 5,5 százalék között van. Ez a különbség azt jelzi, hogy a Fed valóban késésben lehet ahhoz képest, amit a piac lát. Későn kezdik el ezt a csökkentési ciklust, és fel kell zárkózniuk.
Az agresszív kamatcsökkentési várakozások hozzájárultak az amerikai államkötvényeknél látott áremelkedési hullámhoz. A 10 éves hozam július eleje óta mintegy 80 bázisponttal, 3,65 százalék körüli szintre csökkent, ez 2023 júniusa óta közel a legalacsonyabb szint.
Ha kicsit vágnak, a tőzsde büntethet
Azonban, ha a Fed továbbra is lényegesen kevesebb kamatcsökkentést jelez, a kötvények újraárazódnak s ez eladási hullámhoz, hozamemelkedéshez vezethet. A hozamok emelkedése nyomást gyakorolhat a részvények értékelésére, amelyek már most is magasak a historikus átlagukhoz képest. Az LSEG Datastream adatai szerint az S&P 500 legutóbbi, várt eredményekkel számolt átlagos árfolyam/nyereség hányadosa (P/E) 21, szemben a hosszú távú 15,7-es átlaggal – hívta fel a figyelmet Mike Mullaney, a Boston Partners globális elemzési igazgatója.
Mivel az S&P 500 idén eddig már mintegy 18 százalékkal emelkedett, nem sok kell ahhoz, hogy a jövő heti Fed-ülés csalódást okozzon a befektetőknek.
Az infláció mérséklődése után a figyelem középpontjába most a munkaerőpiac került. A munkahelyek számának növekedése az elmúlt két hónapban a vártnál kisebb volt, a munkanélküliségi ráta augusztusban 4,2 százalékra ugrott. Mindezt alig egy hónappal azután, hogy a Fed közzétette előrejelzését, amelyben ezt a szintet csak 2025-re prognosztizálta. Ez is azt valószínűsíti, hogy nagyobb lehet a kamatvágás. Ha ez nem következik be, azt a tőzsde rosszul fogadhatja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!