Jó befektetésnek tartja a Bank of America (BofA) Merrill Lynch elemzőgárdája euró/forint árfolyamra szóló opciókat vásárolni, hosszabb távon ugyanis a magyar deviza erősödése várható. Ráadásul most ezt - a véleményük szerint - viszonylag olcsón meg lehet tenni, az opciók árazásában komoly szerepet kapó volatilitás (az árfolyamok változékonysága) az utóbbi időben ugyanis rendkívül alacsony szinten ragadt.
A bank szakértői feltörekvő piaci kitekintőjükben külön részt szentelnek a magyar fejleményeknek. Ebben arra a következtetésre jutottak, hogy a piac már beárazta az MNB kamatcsere programját, miközben a hozamgörbe túlságosan is laposnak tűnik. Úgy látják, idén komolyabb nyomás fog nehezedni a piacra a magasabb hozamok és a meredekebb hozamgörbe irányába (azaz nőhet a távolabbi és a rövidebb lejáratú kamatok közötti különbség).
Szerintük a magyar monetáris politika jelenleg nem reflektál a makro kondíciók változásaira. Idén a magyar gazdaság a meglátásuk szerint 3,5 százalékkal bővülhet és az átlagos infláció mértéke 2,3 százalék körül alakulhat, és így a reálkamatok negatívak, mínusz 2,2 százalékon járnak - ez a legalacsonyabb a feltörekvő piacok között. A jegybank jelenleg az infláció átmeneti gyengülésére fókuszál. 2018-ban azonban a munkaerőpiaci robbanás elkezdi éreztetni hatását az inflációban is, eközben az Európai Központi Bank (ECB) és más közép-európai jegybankok is szigorúbb hozzáállást tanúsítanak, s ez felfelé irányuló nyomást fejt majd ki a kamatokra.
Már elég lapos a hozamgörbe
A BofA-Merrill elemzői szerint a hozamgörbe további laposodására nem kell már számítani. Amióta 2012-ben a magyar kamatok normalizálódtak, a magyar hozamgörbe szorosan lekövette az infláció alakulását. Ebből a szempontból szerintük annak mostani viselkedése kilóg a sorból.
Az, hogy a jegybank hozzáállása "galamb" (tehát inkább a laza irányban orientált), párosulva a várhatóan gyorsuló inflációval, azt jelenti, hogy a hozamgörbének relatív meredeknek kellene maradnia. Felhívják a figyelmet, hogy abszolút mértékben is alacsony a magyar 10 éves hozam, 2 százalék körüli, szemben a lengyel 3,3 százalékkal.
Idén ráadásul a nemzetközi környezet is a meredekebb hozamgörbe irányába fog hatni. Az amerikai hozamgörbe is meredekebbé válik majd, és az év második fele a szigorítás irányába ható meglepetést hozhat az ECB részéről is. Ehhez jön még az olaj drágulása is, különös tekintettel arra, hogy az inflációs kosárban az üzemanyagáraknak relatíve nagyobb súlya van a többi közép-európai és közel-keleti feltörekvő gazdasághoz képest.
Úgy látják, a jegybank kamatcsere programjának hatásait már beárazta a piac. Erre utalnak a korábbi hasonló akciók idején tapasztaltak, a hozamgörbe 2014 június és 2016 júliusa között általában már az aukciók előtt lereagálták annak hatásait.
Nem lesz gyors változás
Az első aukció eredményei arra utalnak, hogy az MNB elégedett a 10 éves hozamok jelenlegi szintjével, s a mostaninál alacsonyabbra már nem akarja lenyomni azt - vélik a befektetési bank elemzői. Ráadásul szerintük az Államadósság Kezelő Központ is igyekszik majd kihasználni a jelenlegi környezetet, nagyobb mennyiségben bocsáthat majd ki a hosszabb lejáratokon, s ez is ellentétes irányában hathat. A decemberben bemutatott finanszírozási tervek szerint a hosszabb lejáratok aránya idén növekedhet.
Rövidebb távon még nem várnak a bank szakértői komolyabb fordulatot, mivel az MNB még mindig lazítási programokat futtat és az infláció is várhatóan csak lassabban kap majd erőre. Azonban úgy gondolják, hogy bár a hozamgörbe rövidebb végén nem lesz nagy változás, az egészséges infláció és a lazítási programok beárazódását követően megindulhat a meredekebbé válás. Eközben az év során az MNB fokozatosan kifut a további lazítást lehetővé tevő eszközökből. Ezt lehet szerintük jól kihasználni az euró/forint árfolyamra vonatkozó eladási opciók vásárlásával, amelyekhez a már említett okokból most jó áron lehet hozzájutni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!