Az MNB Monetáris Tanácsa a következő hónapokban még lazább politikát alkalmazhat, decemberben például bejelenthetik a jelenlegi kötvényvásárlási program kiterjesztését. Az igazán nagy dobások viszont csak 2020-ban lehetnek, az egynapos betéti kamatot visszavághatják mínusz 0,15 százalékra, illetve a hosszú ideje 0,9 százalékos alapkamat kismértékű csökkentésére is van lehetőség - idézi a portál.
A fenti jegybanki lépések a forint gyengülésével járhatnak, de a SocGen szerint az MNB számára kényelmes a jelenlegi gyenge árfolyam, mivel ez automatikusan védelmet jelent a külső lassulás hatásai ellen. Az árfolyam csak nagyon mérsékelten gyűrűzik be az inflációba, ezért az elemzés szerint az MNB tűréshatára még messze van, jóval 340 felett.
Kapcsolódó
A Socgen szerint 2020 második felére 348-ig gyengülhet a forint az euróval szemben, ezt a lassuló magyar és nemzetközi növekedésre, valamint a romló kockázati megítélésre alapozzák. A bank szerint a jövő év közepére az amerikai gazdaság is recesszióba csúszhat, ez pedig az egész világra negatív hatással lenne. Emellett a jegybank további lazító lépései is a gyengülés irányába hatnak.
A fenti előrejelzés kockázataként azt emelik ki, hogy ha a külső környezet mégis javulna, akkor a forint stagnálhat, vagy kismértékben erősödhet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Minél idősebb valaki, annál inkább nem hisz a médiának
